• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Gera új szerződést akar a West Bromtól!


    A West Brom középpályása, Gera Zoltán a csapatnál akar maradni.
    A magyar válogatott játékosa, aki sérülésből épül fel, jelenleg ingyen igazolható lenne, mivel lejár a szerződése a nyáron.
    Gera viszont maradni akar a csapatnál, és elmondása szerint a következő napokban fog tárgyalni a szerződésének meghosszabbításáról.
    “A szerződésem automatikusan meghosszabbodott volna, ha adott számú meccsen játszottam volna, viszont ez nem sikerült a sérülésem miatt,”mondta az Express and Star számára.
    “Az ügynököm arról informált, hogy a következő napokban egyeztet a szerződésem meghosszabbításáról a West Brommal.
    “Én maradni akarok, és a csapatnál is azt mondták, hogy ők is nyitottak lennének a szerződésem meghosszabbítására.”
    Gera ügynöke, Vladan Filipovics szerint már meglehetne a hosszabbítás, de a csapat még ezt nem tette meg.
    Gera iránt több klub is érdeklődik viszont, úgy Angliából, mint más országokból.
    “Volt arra opció, hogy automatikusan meghosszabbodjon a szerződése.
    “A West Brom viszont nem élt ezzel, így Gera szerződése lejár a nyáron, és ingyen igazolható lesz.
    “Ez nem azt jelenti viszont, hogy távozna. Ha a West Brom vezetői tárgyalni akarnak, akkor nyitottak vagyunk, viszont mások is jöhetnek már.
    “Más csapatok is érdeklődnek, és nem csak Angliából.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 május, 30

    Cimke: , ,

    Premier League-30.forduló-Összefoglaló


    A 30.fordulóban úgy a kiesés, mint a bajnoki címért vívott harcban fontos meccseket rendeztek, és lassan kezd az is meglenni, hogy ki fogja megnyerni az angol Premier League küzdelmeit a szezon végén, köszönhetően annak, hogy a nyitómeccsen a címvédő vereséget szenvedett.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály), Válogatott

    Premier League-26.forduló-Beharangozó


    Szombattól hétfő estig biztosítva lesz a szórakozás azok számára, akik az angol fociért rajonganak.

    Tottenham-Newcastle Utd.

    A meccs a tabella szerint sima 1es kellene legyen, viszont a szarkák az új emberekkel egész szépen kezdik hozni a pontokat, így már biztos távolságban vannak a kieséstől, ami azért elég csalódás a tavalyi szezon után.
    A Spurs a rakás döntetlen után a múlt fordulóban győzni tudott,az egyre lejjebb csúszó WBA ellen. Kellene nyerjenek, mert 3 pont csak az előnyük az Everton előtt, aki már csak EL-t érő helyen van. Nem lesz túl könnyű dolguk, mert a szarkák a múlt héten a Chelseat nyomták le, így a morállal nem lehet baj.
    A sok gól biztosabbnak látszik, mint a sima 1es.

    Chelsea-Wigan

    A kékek a múlt fordulóban kaptak a Newcastletől, így inkább már hátra kell nézzenek a tabellán, mint előre, mert a Spurs mindössze csak 1 pontra van tőlük, míg a City már 6ra. Valamit kell mutatnia Benitez legénységének a hétvégén, mivel a hazai szurkolók előtt nem fér be még egy vereség.
    A Wigan most kieső helyen van, de még van idő javítani, főleg, úgy, hogy a Reading csak 2 pontra van tőlük. Győzni nem tudtak az elmúlt 5 meccsen, a 3 döntetlen pedig édeskevés, ha a Readinghez viszonyítjuk őket. A vendégek most is inkább vereséggel számolhatnak, bár a Chelsea elég rapszodikus formát tud mutatni, akár még egy meccsen belül is, lásd a Southampton ellen például. Erre építhetnek inkább, mivel a kerete sokkalta erősebb a hazaiaknak.

    Norwich-Fulham

    Két középcsapat esik egymásnak szombat délután.
    A kanárik az elmúlt fordulóban 1 pontot hoztak el a Loftus Roadról, ami azért több a semminél. Nyerni ők se nagyon tudnak mostanság, de legalább a kiesés nem fenyegeti őket.
    A Fulham a múlt körben kapott a MU-tól, a 0-1 viszont nem olyan vészes, ha figyelembe vesszük, hogy SAF legénysége vezeti a PL-t. A Fulham talán egy fokkal esélyesebb, köszönhetően a hazai pálya adta előnynek is.
    Nem várok valami nagy meccset, inkább under, mint over.

    Stoke-Reading

    Január legjobbja vs. január egyik legrosszabbja.
    Forma szerint minimum X2, és elég várható is, hogy most nem kap a vendégcsapat.
    A Stoke szekere megakadt, de rendesen. A szezon eddigi részében elég sokáig volt nekik a legjobb a védelmük, viszont ez most már a múlté. Talán nem kapnak a Reading ellen, de egy győzelemre azért nem mernék tenni.
    A Readingnél nagyon megy a szekér. Le Fondret megválasztották a hónap játékosának,McDermottot pedig a hónap edzőjének. Most már nincsenek is kieső helyen, viszont még elég forró a pite, tehát ha benn akarnak maradni, akkor kellene nyerjenek a rossz formában levő Stoke ellen. Ha ez nem is jönne össze, kikapni nem fognak.
    Egy X2 sanszos erre a meccsre, kockázatvállalóknak pedig egy sima 2es.

    Sunderland-Arsenal

    Az Arsenal kezd egyre jobb formába lendülni, míg ugyanennek a fordítottja igaz a hazaiakra. Bár az Arsenal sem csillog mostanság, azért egy fokkal talán sanszosabb az, hogy ágyússiker születik, mint az, hogy a hazaiak nyernek. Az Arsenal a múlt héten is cask 1 góllal tudta lenyomni a rossz formában levő Stoke csapatát, azelőtt pedig otthon tartottak 1 pontot a Liverpool ellen.
    A Sunderland az elmúlt fordulóban a Readingtől kapott ki, azelőtt pedig a Swansea ellen tartott otthon 1 pontocskát. Azelőtt nyert,de a Wigan elég kötelező győzelem kategóriájú csapat.
    Itt is az X2 a sanszosabb, de látván azt, hogy milyen meccseket játszottak nemrég, inkább kevés gólra lehet számítani, mint sokra.

    Swansea-QPR

    Ez a meccs elég sótlan lesz. A QPR védelme javul, viszont a támadósor még nem annyira hatékony, mint amilyennek azt Redknapp akarná. A QPR kezd javulni, mostmár csak az a probléma velük, hogy a döntetleneket győzelemre kellene váltsa a csapat, mivel 1 pontokkal elég nehezen tud csak felkapaszkodni.
    A Swanseanél is megakadt a szekér, ez pedig legfőképp a gólhiány miatt van. Michu nem nagyon talál be az utóbbi időben, és így egyre lejjebb kerül a góllövőlistán. Utóbbi 5 meccsükön csak a Stoke ellen tudtak nyerni, és a többi meccs elég gólszegény volt.
    Lévén, hogy egyik csapat sem jeleskedik elől, nem lennék meglepve, ha ez holnap is így lenne.

    Southampton-Manchester City

    A szentek a kiesés ellen, a City pedig a MU ellen harcol. A City az esélyes a meccsen, főleg úgy, hogy az újonc nincsen valamilyen nagy formában.
    A világoskékek utolsó 2 meccsükön csak döntetlenre voltak képesek, így egyre inkább lemaradnak a vörös ördögöktől.
    A Citynek ideje lenne összekapnia magát, másképp már most lemondhatnának a bajnoki címvédésről.
    A City az esélyes, de látván azt, hogy a szentek a Chelsea ellen is X-et húztak ki, egy meglepetés sem zárható ki.

    Aston Villa-West Ham

    Két rossz formában levő csapat fog találkozni egymással vasárnap.
    Nagyjából gőzöm nincs, hogy mit lenne érdemes tenni erre a meccsre, mert egyikük sincs nagy formában, és az sem várható, hogy most ébrednének fel.
    A West Ham leginkább underezik, az Aston pedig inkább sok gólos meccseket játszik. Az Aston 3-3at játszott az Evertonnal, és van olyan rossz a védelme, hogy ez megint sikerüljön.

    Manchester United-Everton

    A MU elég simán vezeti a bajnokságot, az Everton pedig a BL-re hajt.
    Az Everton az odavágón legyőzte a MU-t, de egy döntetlen szerintem is kinéz most nekik.
    Ez tipikusan olyan meccs, amin bármi megtörténhet, lévén, hogy van olyan erős a liverpooli egylet is, hogy egy meglepetésre bármikor képes legyen.
    Esélyesebb a hazai csapat, de semmit nem kell kizárni ezen meccs esetén.

    Liverpool-West Bromwich Albion

    A Pool szekere elég jól megy, a WBA formája pedig a lehető leggyengébb a PL-ben. Amilyen jól kezdték Geráék a szezont, ugyanolyan rosszul folytatták.A gyenge Aston Villa ellen tudtak csak pontot elcsípni,azóta pedig csak vereség.
    A WBA-nál eléggé kezd érződni a Hull effektus, legalább kiesési problémáik nem lesznek.
    A Liverpool kezd egyre inkább összeállni, bár az álmodott helytől még mindig 9 pontra van. Az Everton, az Arsenal és a Tottenham is mind előttük van, és ezek közül egyik sem olyan könnyű ellenfél, hogy csak olyan simán meg lehessen előzni őket. A Pool most viszont nyerni fog, mivel minden esélyük megvan erre. A Pool elég sok gólos meccseket játszik mostanság, így ezt várom mostanra is.
    Ha a WBA valamit még akar mutatni ebben a szezonban, akkor most meg kellene, hogy rázza magát.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 február, 8

    Cimke: , , , ,

    Buzsáky megharcol a helyéért


    Buzsáky Ákos egyelőre nem tagja a Queens Park Rangers kezdőcsapatának, de a magyar légiós mindent megtesz, hogy ezen változtasson.

    A 29 éves középpályás hat év angliai légióskodás után végre a Premier League-ben is kipróbálhatja magát, de Neil Warnock vezetőedző irányítása alatt már nem olyan fontos tagja a QPR-nak, mint korábban volt.

    A korábban a Sheffield Unitedet is dirigáló edző a 10-es mezt is elvette Buzsákytól, és a Cardiff Citytől érkező Jay Bothroydnak adta azt.

    “Természetesen nem esett jól, hogy elvették a mezszámomat, de nem tehettem semmit. Hiába emeltem volna fel a hangom a döntés ellen, abból sem jöhettem volna ki jól” – kezdte a korábbi MTK-játékos.

    “Neil Warnock jelenleg nem számol velem a kezdők között. Nem érzem rosszul magam emiatt, de beletörődni sem fogok, mindent el fogok követni, hogy visszaszerezzem a helyemet a csapatban.”

    A londoniak a tervek szerint a Bolton Wanderers ellen kezdenék meg bajnoki szereplésüket, de az angliai zavargások miatt elképzelhető, hogy elhalasztják a találkozót.

    Forrás: Nemzeti Sport




    Témakör:
    Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 11

    Cimke:

    Megműtötték Gerát, a WBA egyelőre vár


    A West Bromwich Albion elismerte, hogy tárgyal Gera Zoltánnal, de a magyar középpályás csak akkor kap szerződést, ha jó ütemben halad a felépülése.

    A korábbi Fradi-játékos nem épült fel teljesen a Fulhamnél elszenvedett bokasérüléséből, derült ki a WBA-nál elvégzett orvosi vizsgálatok után.

    A magyar válogatott játékost tegnap megoperálták. A birminghami klub amivel csak tudja, segíteni fogja felépülése során, és ha minden rendben lesz, le is igazolják.

    “A médiában megjelent találgatásokra válaszul a West Bromwich Albion elismeri, hogy tárgyalásokat folytatott korábbi játékosával, Gera Zoltánnal és ügynökével” – olvasható a klub honlapján.

    “A játékost tegnap megműtötték, egy még az előző szezonban szerzett sérülése miatt. A WBA végig figyelemmel követi, és segíti majd a felépülését. Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, szerződést fogunk adni neki.”

    “Gera a következő szezon első három meccsén nem léphet majd pályára, mivel az utolsó bajnoki mérkőzésén piros lapot kapott.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke:

    Az NB II-ből igazolt kapust a Fulham


    A Fulham sikeres próbajáték után egy plusz egyéves szerződést adott a REAC kapusának, Somogyi Csabának.

    A 26 éves hálóőr tíz napot töltött el a londoniaknál, és sikerült meggyőznie a csapat vezetőit, így azonnal szerződtették is.

    Martin Jol edző elmondta, már korábban felfigyelt Somogyira, az Ajaxhoz is meghívta próbajátékra, ahol nem szerepelt ugyan rosszul, de a csapatnak nem volt szüksége újabb kapusra akkoriban.

    “Az Ajaxnál is teszteltük Somogyit, a többi edzővel együtt azon a véleményen voltunk, hogy különleges képességei vannak, de már négy kapusunk volt, ezért nem szerződtettük” – mondta Jol.

    A magyar portás jó esélyekkel pályázik a második számú kapus szerepére Mark Schwarzer mögött, hiszen a Fulham jelenlegi cserekapusát, David Stockdale-t szeretné leigazolni a Swansea City.

    Forrás: NSO.hu




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 8

    Cimke:

    Gera nagy valószínűséggel visszatér a WBA-hoz


    Gera Zoltán ügynöke, Vladan Filipovics egyelőre titkolózik, de úgy tudni, a magyar játékos már akár ma aláírhat a West Bromwich Albionnal.

    A középpályás ingyen igazolhatóvá vált, miután lejárt a szerződése a Fulhammel az idény végén.

    Több olyan hír is megjelent, hogy külföldön próbálna szerencsét, egy meg nem nevezett olasz klub érdeklődik is iránta, de továbbra is korábbi klubja, a West Brom tűnik a legesélyesebbnek a szerződtetésére.

    A korábbi Fradi-játékos ügynöke, Vladan Filipovics egyelőre semmi konkrétumot nem hajlandó elárulni, de annyit elmondott, bármelyik pillanatban megköttethet az üzlet.

    “Olyan fázisban tartanak az egyeztetések, amikor Zoltán akármelyik pillanatban aláírhat egy csapathoz” – mondta Filipovics.

    “Ez megtörténhet akár ma, holnap vagy a jövő héten, de nem titok, hogy már nagyon közel vagyunk a megegyezéshez.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 1

    Cimke:

    A West Brom nem mondott le Geráról


    A West Bromwich Albion ismét szeretne tárgyalóasztalhoz ülni Gera Zoltánnal, akinek a szolgálataira már nem tart igényt a Fulham.

    A magyar középpályás igazi közönségkedvenc volt a The Hawthornsben, ahol 2004 és 2008 között futballozott.

    A birminghamiek egyszer már megkeresték a 32 éves játékost a nyár folyamán, és angol lapértesülések szerint ezen a héten ismét leülnek vele egyeztetni.

    Gera régi csapatában ismét együtt dolgozhatna Roy Hodgsonnal, azzal a menedzserrel, akivel 2010-ben egészen az Európa-liga döntőjéig menetelt a Fulhammel.

    A WBA Gerán kívül a Blackpool 28 éves középpályását, David Vaughant is szeretné leigazolni, aki a jelek szerint nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a Mandarinoknál, így ő is ingyen érkezhetne.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 június, 20

    Cimke: , ,

    Chopra Priskinéknél folytatja


    A Priskin Tamást és Fülöp Mártont is foglalkoztató Ipswich Town leigazolta a Cardiff City támadóját, Michael Choprát.

    A 27 éves játékos három évre írt alá az Ipswich-csel. A vételárát ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a hírek szerint 1,5 millió fontot fizettek érte.

    “Élveztem a Cardiffnál eltöltött időt, de az Ipswichnél egy új kezdet és új kihívás vár” – kezdte az indiai-angol csatár.

    “Beszélem a menedzserrel, Paul Jewell-lel, és tetszett, amit mondott. Néhány játékost jól ismerek már a csapatból, úgy érzem, az Ipswich komolyan is gondolja a tervei megvalósítását, bízom benne, hogy jól döntöttem, amikor ide igazoltam.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 június, 10

    Cimke: ,

    Kassai vezeti a BL-döntőt


    Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjét, a Manchester United-Barcelona mérkőzést.

    Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön értesítette az MLSZ-t, hogy a londoni Wembley Stadionban a 36 éves magyar bíró dirigálja a finálét, amelyen először alkalmazzák a hat játékvezetős rendszert.

    Kassai munkáját Erős Gábor (40) és Ring György (30) asszisztensek, továbbá a két kapunál elhelyezkedő Fábián Mihály (31) és Bognár Tamás (33) segíti majd, s Vad II István (32) lesz a tartalék játékvezető. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst (biztonsági tartalékot) jelölt Kispál Róbert (42) személyében.

    1997 után először fordul elő, hogy magyar játékvezetőt neveztek egy európai kupasorozat döntőjére. Akkor Puhl Sándor vezette a 3-1-es német sikerrel végződő Borussia Dortmund-Juventus finálét.

    Forrás: Focitipp.hu




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Magyar vonatkozású hírek

    Dátum: 2011 május, 26

    Cimke: