• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-23.forduló-Összefoglaló



    A PL eheti fordulója egész hosszúra nyúlt, szombat délutántól egészen hétfő estig.

    Liverpool-Norwich
    A vörösök elég szépen kitömték a kanárikat, így már egyre feljebb kapaszkodnak.
    Rodgers megtalálta azt a szerkezetet, amiben Suarez és Sturridge is pályán lehet, és a 4-3-3 elég jól be is vált ez.
    Suarez valamint Sturridge is betalált, és az is mutatja a csapat erejét, hogy 5 különböző ember lőtte a találatokat.
    Alakul valamin a Liverpoolnál is, bár a BL-ről még nem kell álmodozzanak a vörösök.

    Manchester City-Fulham
    A hazaiak irányították a mecset, és David Silva megszerezte karrierje első angol dupláját. A spanyol 2 gólja elég is volt a győzelemhez. Bár a City irányított, de harmadik gólt ők sem tudtak szerezni, de a három pont azért mindig jól jön.A hazai csapat számára fontos volt az, hogy már hamar megszerezte a vezetést, bár elég beszédes tény az, hogy a vendégek 0 alkalommal találták el a kaput.
    A Fulham így csúszik lejjebb is, viszont a kiesés még elég messze van a londoni alakulattól, de a kissebb csapatok ellen simán be tudják húzni azokat a pontokat, amik a bennmaradáshoz kellenek..

    Newcastle United-Reading
    A szarkák vezetőedzője érezte azt, hogy nem olyan sim ez a szezon számukra, ha benn akarnak maradni…
    A Readin 2. meccsen sorozatban tudta megfordítani a maga javára a meccset. A NUFC Cabaye révén találtak be a 35. percben, viszont a 71. és a 77. perc halálos volt a hazai győzelem számára, mivel ekkor duplázott Le Fondre, és ezzel meg is szerezte a 3 pontot a vendégcsapat.
    Pont ellentétes a két csapat helyzete. A Newcastle egyre lejjebb csúszik, míg a Readin egyre feljebb kezd kapaszkodni. Jelenleg 2 pont van köztük, de pár forduló múlva már nem lennék annyira biztos abban, hogy ez így is marad.
    A Newcastle új emberekkel kellene felpörgesse a csapatot,mert új emberek nélkül egyre inkább fenyegeti őket a kiesés réme.

    Swansea City-Stoke City
    A walesiek ki tudták használni a Stoke rosszabb formáját, és 3at gurítottak nekik.
    De Guzman mozgott egész jól, és 2 góljával jelentős szerepet játszott abban, hogy a hattyúk otthon tudták tartani a 3 pontot.
    Az első félidő túlzottan nem volt izgalmas, mind a négy gól a 2. játékrészben esett.
    A Stoke erejéből most csak egy szépséggólra futotta, öröm az ürömben, hogy Michael Owen be tudott találni már új csapatánál, bár góljával nem sokra ment a csapat.

    West Ham United-Queens Park Rangers
    Jól igazolt a QPR, mivel Remy már az első meccsén betalált. A francia csatár számára elég volt 14 perc, hogy megszerezze első gólját új csapata színeiben. Már érkezése előtt is szépen mutatott a QPR, viszont így meglehet az a hiányzó pont a csapat játékában, ami eddig hiányzott.
    Vendégvezetéssel fordultunk a 2. félidőben, amelyben Joe Cole szerezte meg első gólját új csapatában,2013ban, az elsőt a West Ham színeiben 2003 óta.
    A döntetlen nagyon egyik csapat számára sem jó, de a QPR lehet elégedetlenebb, mivel a királynő parkőrei jelenleg még mindig az utolsó helyen szerénykednek, viszont legalább már elkezdtek kapaszkodni.

    Wigan Athletic-Sunderland
    Adott 2 alsóbbházi csapat, és adott a kiesés ellen harc.
    A Wigan helyzete égetőbb, és Vaughan szerencsétlensége révén meg is szerezték a vezetést.A vendégek viszont ettől is felpörögtek, és a félidő lefújása előtt gurítottak egy 3ast a hazaiak számára, akárcsak a West Hamnek. O’Neill fiainak életét csak megnehezíteni tudta Henriquez első PL gólja, viszont az eredmény már később sem változott.
    A Wigan mindenképp kieső helyen fejezi be a hetet, mivel a Reading győzelmével meg tudta előzni Roberto Martinez legénységét, viszont voltak ők már ettől rosszabb helyzetben is, és onnan is sikerült felállniuk. Hosszú még a bajnokság, és ezt ők is jól tudják.

    West Bromwich Albion-Aston Villa
    Egyre inkább úgy tűnik, hogy a West Brom a szezon első felében való tündöklése kezd alábbhagyni. Remélhetőleg náluk nem fog megismétlődni a Hull sztorija, amely adott ponton a 3. helyen is állt, aztán végül éppen csak bennmaradtak, de azért ettől a WBA még nagyon, de nagyon messze van. és elég erős a keret ahhoz, hogy esetlegesen vissza tudjanak térni a győztes útra, bár az EL is kezd már elúszni. A West Brom most azt játszotta el, amit ellenük mutatott a Reading a múlt héten, csak 1 góllal kevesebbel.
    Benteke és Agbonlahor révén a kiesés rémétől fenyegetett birminghami alakulat megszerzett egy 2 gólos vezetést, amelyet az első félidő végéig tartani is tudott. Annyira nem lehetett jó a WBA öltözőjében a hangulat, lévén,hogy a csapat az elmúlt időben úgy kapott 6 gólt, hogy 1et sem rúgott( 3 a Reading, 1 a QPR ellen, valamint a mostani 2). A 49.percben viszont megtörték a rossz szériát, és ezzel újra nyitott lett a meccs. Lukaku jó formában játszik mostanság, mivel most ő adta a gólpasszt Bruntnak, és az előző meccsen duplázott. A 84.percben pedig az Afrika-Kupára nem vitt Odemwingie zörgette meg a hálót, ezzel pedig legalább 1 pontot otthon tudott tartani a Gera Zoltán sérülés miatt nélkülözni kényszerülő WBA. Ennek a döntetlennek leginkább a Readin, QPR, Wigan, Newcastle kvartett örülhetett, mivel így egyre szorosabb a mezőny vége. A Villa így legalább a kieső helyről el tudott mozdulni, ami valamelyest nyugtatóbb érzés, mint a varázslatos 18.helyen megkezdeni a fordulót.

    Chelsea-Arsenal

    A másik londoni derbyn elég hamar meglett a másik londoni meccs 2 találata, amivel is a hazaiak szereztek vezetést.

    A kékek a 6.percben Mata révén szerezték meg az előnyt, amit aztán 10 perccel később növelt a Chelsea veteránja, a 34 éves Frank Lampard 11esből.Előtte Mata vette észre Ramirest a 16osnál, aztán Szczesny buktatta, erre adott Atkinson büntetőt. Lampard értékesítette, így már elég hamar megszerzett egy elég kényelmes előnyt a hazai csapat. Aki 3,5 gól felettre tett, ekkor már dörzsölhette a tenyerét, mivel hamar megszületett már 2 találat.

    Aztán viszont gól szempontjából visszaült a meccs, bár helyzetek voltak. Az Arsenal is próbálkozott, ezt pedig az 58.percben koronázta siker, amikor is az új szerződését aláírő Walcott talált be a kapuba, így téve nyitottá a meccset.

    Később viszont nem született gól, így a Chelsea javított az utóbbi időben elég siralmas hazai pályás mérlegén, és közeledik a vezető Manchester Unitedra is.

     

    Tottenham Hotspur-Manchester United

    Volt oka törleszteni a MU-nak, mivel az odavágón a Spurs diadalmaskodni tudott.  A meccs előtt a hó is elég nagy ellenfélnek tűnt, viszont a problémát megoldották a pályatakarítók.

    A MU is megoldotta az első gólt, amikor is a védők magára hagyták a 16oson belül a góllövőlista vezetőjét, Robin van Persie-t, aki Cleverley ívelése után találta meg a kaput, méghozzá fejjel. Ezután viszont a vörös ördögök annyira nem erőltették meg magukat, ez pedig megmutatkozott a labdatartás, valamint a helyzetek terén is.

    Látta ezt Sir Alex Ferguson is, aki be is küldte Kagawa helyére Rooneyt, viszont gólt ő sem tudott szerezni. A hazaiak át is vették az irányítást, viszont a vendégek védelme állta a sarat, élén a jó formában védő David De Gea-val. Ez ment is elég sokáig, viszont a 93.perc halálos volt a vendégek számára. De Gea röviden ütött ki egy labdát, amit aztán a szélvészgyors Lennon passzolt középre, ahol aztán érkezett Dempsey, aki 1 pontot érő gólt tudott szerezni.

    Meglehetősen bosszús volt SAF a meccs után, aki persze a gól miatt az asszisztenst vádolta, valamint számon kért még egy Rooney elleni fault miatt meg nem adott 11-est.

    Hogy megérdemelte a Tottenham az 1 pontot? A hazaik 18 alkalommal találták el a kaput, míg a MU csak 4 alkalommal.

     

    Southampton-Everton

    A forduló zárómeccsén hétfőn a Southampton hazai pályán fogadta azt az Evertont, mely a BL-ért harcol.
    A meccs első félidejében a szentek elég szépen támadtak, főleg Gaston Ramirez volt elemében, de a kapufától többet nem tudtak elérni a hazaiak. Bár az Everton is próbálkozott, de gólt ők sem tudtak elérni.
    A 2. félidőben az Everton is megerősödött, viszont gól ebben a félidőben sem született.
    A döntetlen nagyjából egyik csapatnak sem jó, bár a Southamptonnál legalább pontot szerzett a bemutatkozó meccsén Mauricio Pochettino. Az Everton 3 pontra közeledett a 4.helytől, bár akkor elég kevésnek tűnik ez, ha tudjuk azt, hogy a Southampton csak a kiesés ellen harcol. A liverpooliak viszont megszerezték idei 11. döntetlenjüket, amivel ilyen téren utolérték a Stokeot…aztán később ez még sokba kerülhet nekik




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: