• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League 22. forduló- Összefoglaló



    A forduló alapvető meglepetéssel indult, viszont később sem kellett csalódnunk a Premier Leagueben.

    QPR-Tottenham Hotspur
    Julio Cesarnak köszönhetően a QPR otthon tartott 1 pontot. A Spurs támadott, de nem tudta megtörni a brazil kapust, így meglepetéssel nyiott ez a forduló.
    A QPR időlegesen elmozdult az utolsó helyről, és úgy tűnt sokáig, hogy ez így is marad a forduló végéig. De nem ez a meccs lett végül a forduló legnagyobb meglepetése.

    Aston Villa-Southampton
    A szentek győzni tudtak Birminghamben, ezzel elég bőven kaptak levegőt a kiesés elleni küzdelemben. A szentek Lambert 11es góljával győzték le Lambert csapatát csak, viszont ez a 3 pont még nagyon fontos lehet számukra. Ezen kívül minden téren hatékonyabb volt a Villa, viszont számukra sajnos a meccset gólra játszák, azt pedig nem tudtak találni.
    A Villa így egyre rosszabban áll, és a következő fordulót már kieső helyről várhatja. Elég valószínű az, hogy erősíteni fognak a hazaiak, mert ez nem mehet így túlzottan sokáig, ha a PL-ben akarnak maradni.

    Everton-Swansea City
    Próbálkozott mindkét csapat a gólszerzéssel, viszont egyiküknek sem jött ez össze. Több lehetősége az Evertonnak volt, viszont egyiket sem tudta gólra váltani. Az Everton szerencséje, hogy a Spurs sem tudott nyerni, így legalább nem nőtt a hátrányuk a londoniakkal szemben. A Swanse utóbbi 5 meccséből ez volt a 4. döntetlenje, míg az Everton szezonbeli 10. X-ét játszotta, ennél többel csak a Stoke büszkélkedhet.

    Fulham-Wigan Athletic
    Az alaptipp jött, mivel 3 gól nem is lett ezen a meccsen. Mindkét csapat csak szenved leginkább, viszont a Wigan ennek a pontnak köszönhetően már nincs éppen kieső helyen.
    A Fulham megszerezte a vezetést még az első félidőben a védő Karagounis révén. Szünetben is ez volt az eredmény. Di Santo viszont tett arról, hogy a Wigan számára jól érjen véget a mérkőzés, mivel a 71. percben megszerezte az 1 pontot érő gólt.
    A többi mutató alapján is meglehetősen egyenlő mérkőzést láthattunk a Craven Cottage gyepén. A Fulhamet a kiesés nem túlzottan fenyegeti, már csak az a kérdés, hogy megelégednek e ezzel hosszú távon is.

    Norwich City-Newcastle United
    Sok gól végül nem lett, de legalább a szarkák arra büszkék lehetnek, hogy megúszták bekapott gól nélkül. Az összesen 4 kaput eltaláló lövés nem valami sok, és nem is kellett túlzottan a körmöt rágni a sok izgalomtól. Debuchy sárga lappal mutatkozott be csapatában, érdekesség az, hogy ez volt az egyetlen kiosztott lap a mérkőzés során.
    A NUFC Ba nélkül még nem lőtt gólt, ami aggasztó is lehetne akár. Van még idejük arra, hogy hozzanak egy pótembert a szenegáli helyére, akire szükségük is lesz, mivel a gólszerzéssel elég hadilábon állnak, de a védelem kezd javulni. Ki gondolta volna ezt, amikor 7-3ra kaptak ki az Arsenal ellen? Lényeg az, hogy mindkét csapat vereségsorozata megszakadt legalább.

    Reading-West Bromwich Albion
    A meccs 81 percig a várakozásoknak megfelelően alakult, mivel Lukaku 2 gólja lévén a WBA vezetett, és nem sok mindenki számolt azzal, hogy itt nem vendéggyőzelem lesz a meccs vége.
    Aztán az utolsó percekben a hazaiak megtáltosodtak, és 3 gólt szereztek, amivel végül legyőzték a felsőházba tartozó WBA-t. Ez a hazaiak számára fordulópont lehet, akárcsak tavaly a QPR Liverpool elleni győzelme. Mindössze 3 pontra van már csak tőlük a bennmaradó helyen levő Wigan, ami nem tűnik ledolgozhatatlannak. Meglátjuk, mit is mutat a Reading, amely még mindig az esélytelenek nyugalmával mehet neki minden egyes meccsnek.

    Stoke City-Chelsea
    Pár fordulóval ezelőtt még a Stokenak volt a legjobb védelme. Ez viszont azóta változott, mivel elég sok gólt kaptak a piros-fehérek az utóbbi pár meccsen.
    Nem indult rosszul ez a meccs sem, egészen az első félidő végéig, amikor Walters a saját kapujába jutatta a játékszert. Ez a 2. félidőben is sikerült eljátszania, ekkor pedig már elég valószínű volt az, hogy a hazaiak itt sem vizet fognak zavarni. Lampard rúdja kifelé áll, viszont a 11eseket még mindig ő lövi, ezzel lett 0-3. A 73.percben volt a meccs legszebb pillanata, ezt pedig Hazard távoli gólja jelentette. A belga góllal alakult ki a végeredmény, ami elég szégyenletes lehet a hazaiak számára, legyen bármennyire is jó a Chelsea.
    A kékek megmutatták azt, hogy a QPR elleni vereség csak egy kisiklás volt, amit ezen a meccsen egy brutális győzelemmel javítottak ki. Benitezzel a padon a csapat már kezd megindulni,viszont a hátrány még mindig sok, úgy is, hogy tudjuk azt, hogy a Chelseanek 1 meccsel kevesebbje van csak lejátszva.

    Sunderland-West Ham United
    A fekete macskák nem voltak sokkalta jobb formában, mint a kalapácsosok, viszont a meccs végére ez jelentősen változott. Larsson már a 12. percben megszerezte a vezetést a hazaiak számára, amit aztán a 2. félidőben fejelt meg még Johnson a 48.percben, majd McClean a 74.ben.
    Váratlanul sima lett így ez a meccs, amelyen végül az under sem jött ki. Hiába volt 2 Cole is a pályán a West Hamnél, sok mindent ők sem tudtak tenni.
    A WHU nem kezdte rosszul a szezont, ennek is köszönhető az, hogy a kiesés nem nagyon fenyegeti őket. A Sunderland az utóbbi időkben elért pontoknak köszönhetően mindössze 1 pontra került a West Hamtől, és meg is előzheti akár, mivel a Wigan még idegenben sem tűnik verhetetlennek. Addig viszont még vár rájuk egy megismételt meccs a Bolton ellen.

    Manchester United-Liverpool
    A MU behúzta a nagy derbyt, viszont voltak a meccsnek olyan pillanatai, amikor is a Pool úgy tűnt, legalább 1 pontot el tud majd vinni az Old Traffordról.
    A hazaiak megszerezték a vezetést Robin van Persie révén, a 19.percben. Az első félidőben nem mutatott túl sokat Brendan Rodgers legénysége, de végül csak 1-0al fordultak a csapatok a 2. félidőre.
    A United a 2. félidőben még szerzett egy találatot, Vidic lévén, és ekkor úgy tűnt, hogy a vörös ördögök simán behúzzák a 3 pontot, az elég soványan játszó vendégek ellen.
    Rodgers viszont elég jól cserélt, mivel a félidőben beálló Sturridge megszerezte első PL gólját a Pool színeiben, így újra nyitottá vált a mérkőzés. A vendégek ezután elég szépen támadgattak, Suarez eléggé elemében volt, viszont az uru nem tudott betalálni, és csak helyzetig jutott.
    A végén viszont az eredmény maradt változatlan, ezáltal a MU időlegesen 10 pontra növelte az előnyét, egészen a City londoni vendégszerepléséig.

    Arsenal-Manchester City
    Bombaveszély miatt majdnem halasztódott a meccs, viszont végül lement minden gond nélkül.
    Igaz, hogy a hazaiakra ez nem igaz, mivel az első félidő 9.percében Koscielny szabálytalankodott, ennek pedig piros lap lett a vége, viszont a megítélt 11est Dzeko kiahagyta.
    Ez viszont nem törte meg az emberelőnyben levő csapatot, amely Milner lévén meg is szerezte a vezetést a 21.percben. Ezután Dzeko is betalált, a 32. percben, és ezzel a meccs nagyjából el is dőlt.
    A City irányította is a meccset, viszont több gól már nem született ezután, bár helyzetek voltak.
    Érdekesség még az, hogy Kompany a 75.percben szedett be egy pirosat, amely legalább 2 meccses eltiltást fog jelenteni a belga számára, ez pedig nem jelent sok jót az amúgy is kicsit foghíjas City védelem számára. A kékek így maradtak 7 pontra városi riválisuktól, az Arsenal pedig úgy 6., hogy 6 pontra van a városi rivális Tottenhamtől, amely jelenleg a BL-t érő 4. helyen áll.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: