• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League 17.forduló-Összefoglaló!



    A PL múlt fordulójában számos érdekes meccsre sor került. Vizsgáljuk most meg, hogyan is változott a kép a 17.fordulóban.

    Chelsea

    Nem tartozik szervesen ehhez a fordulóhoz, de a Chelsea elvesztette a Klub VB döntőjét a Corinthians ellen. A kékekre várhatóan ez kihatással lesz az elkövetkező fordulókban, lévén, hogy ez nem olyan kis esemény, amin annyira könnyen túl tudnák tenni magukat a csapat játékosai. Benitezt eddig sem szerették túlzottan a szurkolók, ez nem javítja a helyzetét túlzottan.

    Newcastle United-Manchester City

    A meccs eredménye a papírformát tükrözhetné, és tükrözi is. A City jól kezdte a meccset, és a szarkák bár megnehezítették a dolgukat, de megakadályozni nem tudták őket abban, hogy 3 ponttal térjenek haza. A vendégek szurkolóinak öröme viszont nem lehet felhőtlen, lévén, hogy a 37.percben le kellett cserélni az első gólpasszt adó Nasrit, és így kétséges, hogy játszhat e a Reading ellen. A hazaiaknál kiemelendő a gólszerző, Demba Ba, aki a csapat egyik legjobbja, és elég kétséges, hogy sokáig a szarkáknál maradna,mivel több klubbal is kapcsolatba hozták már, ami nem meglepő, mivel 11 gólnál tart már.

    Liverpool-Aston Villa

    A Pool álmait az Aston Villa törte ketté, aki a PL történet legfiatalabb eggyüttesével(23 év 308 nap) tudta legyőzni a szebb múltat is látó Poolt. A meccs előtt a hazaiak sem voltak rossz formában éppen, de nem nagyon tudtak mit kezdeni a Villa előretolt ékével, Bentekevel. A Ligakupában mutatott jó forma kitartott Weimannál is, aki meg is dícsérte 2 gólt szerző csapattársát, aki amúgy egy gólpasszt is adott. A vendégek picit fellélegezhetnek, mivel eltávolodtak a kiesőzónától, viszont annyira még nem nagy ez a távolság, hogy nyugodtan üljenek a babérjaikon. A Poolnak ma nem jött össze a felkapaszkodás, és csak egy szépítő gólra futotta nekik, amit a kapitány, Gerrard szerzett.

    Manchester United-Sunderland

    Sir Alex Ferguson nyilatkozta azt a meccs után, hogy nincs szükségük erősítésre a januári átigazolási szezonban. Ezt a csapat teljesítménye is igazolta, lévén, hogy a fekete macskák 0 ponttal térhettek haza. Van Persie meglőtte a gólját, amivel már egyedül vezeti a góllövőlistát. Martin O Neill fiai is csak a szépítő gólt tudták összehozni.

    A MU megtartotta 6 pontos előnyét, ami azért megnyugató lehet számukra így a karácsonyi forgatag előtt. Meglátjuk mire lesznek képesek, de mind Rooney, mind RvP jó formában várják az elkövetkező meccseket. A padon ott van még Welbeck is, vagy Hernandez, akiről viszont eligazolási híreket lehet hallani, lévén, hogy nem kap elég lehetőséget a csapatnál. Ez eléggé érthető is, mivel a fentebb említett 2 csatár mellett nem nagyon jut neki ebben a szerkezetben hely. A csapat jelenleg jó formában van, és a lendület is viszi őket előre. BL majd csak februárban lesz, így minden erejükkel a bajnokságra koncentrálhatnak majd. Bár legyőzték a Cityt, de Mancini nyilatkozatai alapján, a szomszédok nem úgy tűnik, mintha nagyon beletörődtek volna ebbe. Nehéz szezonja lesz a Unitednak ezután is, viszont jelenleg nekik áll a zászló.

    Norwich City-Wigan Athletic

    Mintha egy kazettát tennénk be újra, a Wigan megint a kiesés ellen harcol. Ez most kevésbé sikerült neki ebben a fordulóban is kaptak, méghozzá a bajnokságban elég szépen teljesítő Norwichtól. A kanárikat nem zavarta meg a Ligakupa kudarc, és úgy látszik, hogy ebben a szezonban nem éppen a kiesés ellen fognak harcolni, lévén, hogy most a 8.helyen állnak. Meglátjuk, mit fognak művelni ezután, de eddig elég bíztató a kép. Bár a Wigan annyira nem volt rossz, lévén, hogy legalább kiegyenlíteni ki tudott egy rövid időre, de ez még nem az a forma, amit a tavaly év végén lehetett látni tőlük, amivel végül a bennmaradás is meglett nekik. Még érdemes azt megemlíteni, hogy Hoolahan az elmúlt 3 meccsén mindig betalált a Wigan ellen, de a csapata sem áll oly rosszul, mert elég régen nem kapott ki már a Wigantől.

    Azt mondják, hogy egy újonc 2.szezonja mindig nehezebb, mint az első. Eddig nem úgy látszik, hogy ezt a Norwich is mutatná, bár még elég hosszú a szezon, de a kanárik akár egy európai kupahelyért is harcban lehetnek.

    Queens Park Rangers-Fulham

    Londoni derby, amelyen megtört végre a jég. Nem hiába bízott a csapatában Harry Redknapp, mivel a QPR otthon tartotta a 3 pontot londoni riválisa, a Fulham ellen. A QPR nem rossz csapat, viszont mostmár legalább 1 győzelemmel tudják is ezt igazolni. A 2.félidőben indult be a gólgyártás, amiben Taarabt jeleskedett, mivel az ő 2 góljával tudtak nyerni a hazaiak. A Fulham is próbálkozott, de csak arra futotta nekik, hogy a végén még izgalmassá tették a meccset, a Hamburgtól hozott cserecsatár, Petric góljával. Erre többre már nem futotta nekik.

    A QPR első győzelme azt is jelentette, hogy elmozdultak végre az utolsó helyről, és a bennmaradás már csak 5 pontra van tőlük, de látván, hogy eddig csak 10et tudtak összeszedni, nem látszik ez olyan egyszerűnek. Redknappel megindult a csapat szekere, és ez a győzelem megadta nekik azt a morális plusszt, ami eddig hiányozhatott. Nehéz küzdelem lesz, ezt tudja Redknapp is, viszont nem lehetetlen a bennmaradás számukra. A keret erős, és elég sok nevet hoztak már szóba a QPR-ral kapcsolatban, így a télen is várhatóak új emberek, ami csak elősegítheti a csapat előrejutását. A gólszerzésben eddig nem túlzottan jeleskedett a QPR, ezért is lehetne érdekes azt látni, mihez kezdene pl. egy Anelka szintű csatár a királynő parkőreinél. Elég sok mindenkit szóba hoztak már a csapattal Anelkan kívül is, amiben lehet is valami igazság, lévén, pénzügyileg nem nagyon kell visszafognia magát a csapatnak.

    Stoke City-Everton

    A hazaiak nem hazudtolták meg az elvárásokat, mivel nem éppen egy gólgazdag meccset hoztak össze a Britannia Stadiumban. Shawcross öngólja révén a liverpooliak vezettek, de a félidő után egyenlíteni tudott a hazai csapat. Jones gólja egyben az Everton 1000.bekapott gólja is volt, amit a Premier Leagueben kapott. Alapvetően nincs nagy különbség a két alakulat között, így a döntetlen nem is túlzottan meglepő, főleg úgy nem, hogy az Everton utóbbi 5 meccséből 4en ez az eredmény született. Mindkét csapat tartja helyét az élmezőnyben, és figyelembe véve azt, hogy milyen éles verseny várható az európai helyekért, bármire fel lehetünk készülve.

    Tottenham Hotspur-Swansea City

    Rangadónak is vehetjük a meccset, amit megerősített Gallas is, mikor azt nyilatkozta, hogy nem kell figyelembe venni a Swansea elmúlt fordulóbeli vereségét. Nem is volt éppen annyira rossz vélemény ez, lévén, hogy csak egy 75.percben szerzett góllal bizonyultak jobbnak a walesieknél. Vertonghen gólja egyben azt is jelenti, hogy a Tottenham beérte az ezt a fordulót kihagyó Chelseat, mindketten 29 pontosak. A Tottenham tavaly is sokáig volt a 3.helyen, a végére fulladtak ki. Andre Villas Boassal meglátjuk mire is lesznek majd képesek, a helyzet eddig nem rossz. A Spurs védelme sem éppen a legtökéletesebb még, így várhatóan nem fog rosszat tenni neki a sérültek felépülése. A januári traszferszezonban érdemes lesz odafigyelni, kit akar majd megszerezni Harry Redknapp tőlük, mivel az egykori vezetőedző valószínűleg kiemelt figyelemmel kezeli egykori csapatát. Scott Parker visszatérése örömteli lehet a hazaiaknak, mivel a középpályás idén először léphetett pályára, ha még csak a 93.percben is. AVB részéről ez jelzés is lehet, hogy számít Parkerre, akit már szóba hoztak a QPR-ral, viszont Villas Boas kizárta Parker eladását. A Swansea vereségével egyre lejjebb esik a bíztató kezdet után, bár a kiesés rémétől nem lesznek fenyegetve. Érdekes tény, hogy eddig még nem akarták túl sokan elhappolni Michut a Swanseatól, viszont ez még sokat változhat idővel. A spanyol a PL egyik legjobb csatára jelenleg, meglátjuk, meddig tart ki a formája, bár az is igaz, hogy a Boro valamint a Spurs ellen sem talált be. Kiindulva abból, hogy kettőt vágott a Norwichnak, nem sok jóra számíthat a Manchester United ellenük, bár a MU védelmét sem kell félteni.

    West Bromwich Albion-West Ham United

    Két rosszabb formában levő csapat találkozott egymással, és az ilyenkor szokásosabb döntetlen jött ki eredményül. A két csapat edzője félig meddig elégedett is volt a meccs végén. A hazaiak mestere, Steve Clarke elégedett volt csapata 2.félidei teljesítményével, amit nagyrészt annak köszönhetett, hogy a csapat átállt 4-2-3-1re az első félidőben használt 4-4-2 helyett. Gólt már elég régen nem szereztek, és ez lett a 3.meccs, amikor nem rezdült meg az ellenfél hálója. A 2.félidei játék bizakodásra adhat talán okot a csapat számára. Megúszták kapott gól nélkül, ami azért elég régen nem történt már meg Gera Zoltán csapatánál, legutóbb még a Szentek ellen, november elején. A WBA folyamatosan csúszik vissza, bár még elérhető közelségben van úgy egy BL, mint egy EL hely is.

    A vendégek mestere, Sam Allardyce a sok sérült miatt sem tudott teljesen erre a meccsre hangolódni, de legalább a csapat védelmét dícséret illeti. A sok sérült eléggé befolyásolta a csapat teljesítményét, viszont az idegenből elhozott pont legalább megvan. A West Ham újoncként nincs fenyegetve a kieséstől, viszont egy ilyen nagy múltú csapatnál ez nem is lehet túlzottan kérdéses.

    Reading-Arsenal

    Az ágyúsok irányítás alatt tartották a meccset, és amikor még valamelyest esély mutatkozott volna egy meglepetésre, akkor is tudtak válaszolni. Lényeges volt itt is az, hogy hamar betaláltak. A csapatot a héten éretlenséggel vádoló Cazorla úgy látszik nyomást is akart szerezni szavainak, mivel 3 gólt szerzett a csapatnak, így ő lépett elő az Arsenal legfőbb gólfelelősének. 3 gólja azt is igazolja, hogy nem a levegőbe beszélt akkor, amikor elismerte, hogy a számára legkedvezőbb poszton játszik. A spanyol jelenleg 7 gólnál tart, amivel igazolja Wenger döntésének helyességét, aki idehozta őt a nyáron a Malagatól. Az utóbbi időben a szerződésének hosszabbítása miatt sokat emlegetett Walcott is betalált, mutatván ezzel Wengernek, mit is tud valójában. A védelem viszont még nem az igazi, mutatja ezt az is, hogy egy kiesőhelyen álló Reading is 2 gólt tudott vágni az ágyúsoknak.

    A Reading számára kezd egyre kilátástalanabbá válni a helyzet, lévén, hogy vereségükkel visszacsúsztak a tabella utolsó helyére. Az újonc szezonja nem tűnik egyszerűnek. A meccsen mutatkozott valami esély a visszatérésre a 2 gól szerzése után, viszont Walcott hamar lehűtötte a kedélyeket. A hazai szurkolók kevésbé lehettek boldogok, bár a pontokat nem éppen az Arsenal szintű csapatok ellen fogják szerezni, bár egy meglepetés bármikor bennük van, lásd az Everton legyőzését.

    Lássuk a következő forduló párosításait is:

    Szombaton:

    Wigan Athletic-Arsenal

    Manchester City-Reading

    Newcastle United-Queens Park Rangers

    Southampton-Sunderland

    Tottenham Hotspur-Stoke City

    West Bromwich Albion-Norwich City

    West Ham United-Everton

    Liverpool-Fulham

    Vasárnap:

    Swansea City-Manchester United

    Chelsea-Aston Villa




    Témakör:
    Átigazolások, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: