• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Reo-Coker a Boltonban folytatja


    Az Aston Villától a szezon végén elküldött Nigel Reo-Coker kétéves szerződést kapott a Bolton Wandererstől.

    A korábbi angol U21-es válogatott játékos lett a fehér mezesek második nyári szerzeménye a Swansea Citytől szintén ingyen érkező Darren Pratley után.

    “Beszéltem a mesterrel, aki felvázolta a csapat terveit. Úgy éreztem, én is szeretnék ennek a csapatnak a tagja lenni, már nagyon várom, hogy találkozzam a társakkal, és elkezdjük a közös munkát” – mondta a 27 éves középpályás.

    A Wanderers menedzsere, Owen Coyle is elmondta véleményét az átigazolásról: “Örülünk Nigel megszerzésének. Remek játékos, többször bizonyította már, hogy megállja a helyét a Premier League-ben, nagy öröm, hogy most már ő is a klub része.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    N’Zogbia lesz a Villa utolsó nyári vétele


    Miután megszerzi Charles N’Zogbiát, az Aston Villa már nem igazol több játékost a nyáron, állítja a csapat menedzsere, Alex McLeish.

    A francia középpályás minden bizonnyal még ezen a héten átigazol a Wigan Athletictől a birminghamiekhez. McLeish szerint ezzel a transzferrel le is zárul majd a Villa számára az átigazolási szezon.

    “Ha sikerül megszereznünk N’Zogbiát – márpedig nagyon úgy néz ki -, akkor valószínűleg nem fogunk már új játékost igazolni. Teljesen persze ez sem zárható ki, hiszen történhetnek még olyan változások a keretben, ami miatt esetleg vásárolnunk kell” – mondta a skót.

    “A dolgok jelen állása szerint Charles szerződtetése után lehúzhatjuk a rolót. Rengeteg fiatal tehetséges játékosunk van, közülük egy-kettő kellemes meglepetést is okozhat a szurkolóknak.”

    “Sokan aggódnak, hogy képesek leszünk-e pótolni Ashley Youngot, nos, valóban nehéz lesz az ő nyomdokaiba lépni, de két olyan játékosunk is van, aki képes lehet rá.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    Amerikai középpályás a Walsallban


    A League One-ban szereplő Walsall egyéves szerződést adott Anton Peterlinnek, miután a játékos meggyőző teljesítményt nyújtott a próbaidőszak alatt.

    A 24 éves futballista három hetet töltött a klubnál, és sikerült meggyőznie képességeiről a menedzsert, Dean Smith-t, aki egyéves szerződést adott neki. Ezzel ő lett a vörös mezesek nyolcadik nyári igazolása.

    “Örülök, hogy mostantól Anton is a keret tagja. Jól teljesített a próbajáték alatt, már nagyon várom, hogy jobban megismerhessem, és együtt dolgozhassunk” – mondta Smith.

    “Jó képességű játékos, aki az előző szezonban már megmutatta, hogy megállja a helyét ezen a szinten. A nálunk töltött ideje alatt egyre jobb formába lendült, biztos vagyok benne, hogy értékes tagja lesz a csapatunknak.”

    A középpályásnak már nem idegen az angol labdarúgás, az Evertonban is megfordult, az előző szezont pedig a Plymouth Argyle-nál töltötte, ahol 12 bajnokin lépett pályára.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    Benajun gólgazdag szezont vár Torrestől


    A Chelsea szélsője, Josszi Benajun biztos benne, hogy Fernando Torres a következő idényben bebizonyítja, hogy érdemes volt leigazolni.

    A spanyol csatárt januárban 50 millió fontért vette meg a Liverpooltól a londoni sztárcsapat, de mindössze egy bajnoki gólt szerzett, ami miatt rengeteg kritikát kap.

    Az Atlético Madridban nevelkedett támadó a Kékek ázsiai túráján sem talált be, de Benajun szerint a 2011/12-es az ő szezonja lesz.

    “Nagyon jól ismerem Fernandót, mindannyian bízunk benne. Nem csak azért mondom ezt, mert a barátom, hanem mert ő a világ legjobb csatára” – mondta az izraeli.

    “Az előző szezon nagyon nehéz volt a számára, januárban érkezett, így nem tudta igazán felvenni a Chelsea stílusát. Biztos vagyok benne, hogy sok gólt fog szerezni, nagyon jó formában van.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    Chicharito kórházba került


    A Manchester United csatára, Javier Hernández enyhe agyrázkódást szenvedett egy keddi edzésen, így az éjszakát megfigyelés alatt kórházban töltötte.

    A mexikói támadó, aki hétfőn csatlakozott az Amerikában túrázó Unitedhez, a tegnapi esti edzésen ütközött egyik társával és enyhe agyrázkódást szenvedett.

    Bár nem voltak panaszai, Sir Alex Ferguson és a Vörös Ördögök edzői stábja úgy döntött, éjszakára kórházba küldi a 23 esztendős játékost.

    Bár Chicharitót már kiengedték, egyelőre nem tudni, hogy pályára lép-e szombaton, a Barcelona elleni felkészülési mérkőzésen, Washingtonban.

    “Chicharito a tegnap esti tréningen enyhe agyrázkódást szenvedett. Elővigyázatosan kezeltük a helyzetet, ezért megfigyelésre kórházba küldtük az éjszakára” – mondta a manchesteriek egyik szóvivője.

    “A menedzser időben tájékoztat majd mindenkit, hogy mikor fog legközelebb pályára lépni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    Lita hamarosan Hattyú lehet – vagy mégsem?


    A Swansea City megegyezett a Middlesbrough-val Leroy Lita vételáráról, így a csatár hamarosan a walesiekhez igazolhat.

    A Premier League-re erősítő Hattyúk mindenképpen szeretnének legalább egy új csatárt igazolni az új szezon kezdetéig.

    A Boro 26 éves játékosát nézték ki maguknak, aki a Riverside Stadiumban töltött ideje alatt valamivel kevesebb, mint 80 mérkőzésen lépett pályára és 20 gólt szerzett.

    A két csapat a hírek szerint 1,75 millió fontban egyezett meg egymással, de a piros-fehérek menedzsere, Tony Mowbray szerint még egyáltalán nem biztos, hogy Lita át is igazol a fehér mezesekhez.

    “Megegyeztünk ugyan a Swansea-val, de ez önmagában még semmit nem jelent. Leroy természetesen meg fogja hallgatni az ajánlatukat, de nem biztos, hogy oda is igazol” – kezdte a korábbi WBA-menedzser.

    “A Premier League-ben játszhatna, érthető, hogy ez nagyon vonzó a számára. Ha a maradás mellett döntene, számítani fogunk rá, de természetesen neki is meg kell majd dolgoznia a csapatba kerülésért.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke: ,

    Szerb középpályás érkezhet a Blackburnhöz


    A Partizan Belgrád játékosa, Radoslav Petrovic nagyon közel került ahhoz, hogy a Blackburn Rovers játékosa legyen.

    Korábban úgy tűnt, a fiatal középpályás a holland Vitesse játékosa lesz, a csapat már meg is egyezett a Partizannal, és Petrovic is átesett az orvosi vizsgálatokon, de aztán nem fogadta el az arnhemiek által felkínált szerződést.

    Ez a helyzet éppen kapóra jött a Blackburnnek, akik a hírek szerint nagyon közel kerültek a 22 éves játékos megszerzéséhez.

    “A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, a játékos hamarosan megegyezik a Blackburnnel, nekünk már nem sok esélyünk maradt a megszerzésére” – mondta a Vitesse technikai igazgatója, Ted van Leeuwen.

    Petrovic lehet a kék-fehérek első nyári szerzeménye, a hírek szerint 2,7 millió fontért érkezhet az Ewood Parkba.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    A Liverpool csatárára fáj a Bolton foga


    Miután Daniel Sturridge-ről és Jeffrénről is lecsúszott, a Bolton Wanderers a Liverpool játékosára, David N’Gogra vetett szemet.

    A Wanderers mestere, Owen Coyle mindenképpen szeretne egy jó képességű csatárt igazolni a következő szezon kezdetéig.

    Első számú célpontja a Chelsea tehetsége, Daniel Sturridge volt, aki az előző idényben már szerepelt kölcsönben a fehér mezeseknél. Rá azonban a jelek szerint számít a Kékek új menedzsere, Andrés Villas-Boas, így a Bolton kénytelen volt lemondani róla.

    A Barcelona fiatalja, Jeffrén is szóba került a Reebok Stadiumban, az angol klub a hírek szerint meg is egyezett a katalánokkal, az üzlet mégis kútba esett.

    A boltoniak így a ‘Pool franciája, N’Gog felé fordították figyelmüket, akit a hírek szerint 3,4 millió euróért igazolhatnának le.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke: ,

    Skót válogatott csatárt igazolt a Cardiff


    Miután korábbi csapata, a Rangers nem tudott megegyezni a Bursasporral, Kenny Miller a Championshipben szereplő Cardiff Cityhez igazolt.

    Miller januárban igazolt a glasgow-i kékektől a török óriáshoz, de mindössze fél évet töltött ott, máris visszatért Nagy-Britanniába.

    A korábbi Celtic- és Derby-játékost szívesen visszavásárolta volna a Rangers, de képtelenek voltak megegyezni a bursaiakkal.

    Nem úgy a Cardiff, akik azóta már le is igazolták a 31 esztendős csatárt. A vételárat egyik klub sem hozta nyilvánosságra.

    Miller törökországi teljesítményével nem volt gond, 15 mérkőzésen öt gólt szerzett, de nem érezte jól magát családjával az országban.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke:

    Az Arsenalból vásároltak Fülöpék


    Az Ipswich Town egy 1 millió font körüli összegért leigazolta Jay Emmanuel-Thomast az Arsenaltól.

    A középpályásként és csatárként is bevethető tehetség nyolcéves kora óta az Ágyúsoknál nevelkedett, és 2009-ben megnyerte a csapattal az ifjúsági FA Kupát.

    Az első csapatba nem sikerült beverekednie magát, mindössze egy bajnokin kapott lehetőséget. Kölcsönben a Blackpoolt, a Doncaster Roverst és a Cardiff Cityt is megjárta.

    Most véglegesen csapatot váltott, a másodosztályú Ipswich-hez került. A kék mezesek a hírek szerint 1 millió fontot fizettek érte.

    “Nagyon tetszett a menedzser, Paul Jewell mondanivalója, és a tervei, hogy milyen csapatot szeretne építeni” – mondta a 20 esztendős futballista.

    “A célja a Premier League-be való feljutás, és én is szeretnék az Ipswich színeiben az élvonalban focizni. Szép éveket töltöttem az Arsenalnál, és hiányozni fognak a többiek, de eljött az az idő, amikor rendszeresen játszanom kell, ha fejlődni akarok.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke: ,