• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Sunderland megszerezte Wickhamet



    A Sunderland leigazolta Anglia egyik legtehetségesebbnek tartott csatárát, Connor Wickhamet az Ipswich Towntól.

    A 18 éves játékos tegnap érkezett meg a piros-fehérekhez a kötelező vizsgálatokra, miután a két csapat 8,1 millió fontban megegyezett egymással. Az összeg a különböző záradékok függvényében 12 millióig emelkedhet a jövőben.

    A Fekete Macskák ma tárták a csatár elé négyéves szerződésajánlatukat, melyet el is fogadott, így a csapat olyan érdeklődőket utasított maga mögé, mint az Arsenal, a Tottenham Hotspur vagy a futballista kedvenc csapata, a Liverpool.

    “Több élcsapat is szerette volna megszerezni Connort, ezért természetesen nagy öröm, hogy végül a mi ajánlatunkat fogadta el” – mondta a Sunderland menedzsere, Steve Bruce.

    “Nagyon fiatal, remek fizikummal megáldott játékos. Magasságával és játékstílusával komoly gondokat okozhat majd az ellenfelek védőinek, és a csatárposztért is keményebb harc folyik majd csapaton belül.”

    “Egy ideje már figyeltük, ezalatt folyamatosan fejlődött és javult a játéka. Hatalmas tehetség, biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink hamar megszeretik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: