Többek között Nigel Reo-Cokerrel, John Carew-val és Robert Pirésszel is szerződést bontott pénteken az Aston Villa.
A fent említett három játékos mellett még ketten távoznak a felnőtt keretből, Moustapha Salifuo és Isaiah Osbourne személyében. A fiatalok közül Durell Berry, Ellis Deeney, Calum Flanaghan, Harry Forrester és Arsenio Halfhuid kénytelen új klubot keresni magának.
A korábbi U21-es válogatott Reo-Coker 2007-ben, 8,5 millió fontért igazolt a West Hamtől a birminghamiekhez. Néhányszor még a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, és azt sem mondhatni, hogy alig játszatták volna, a vezetők mégsem számítanak rá a jövőben.
A korábban a Valenciát is megjárt Carew komoly Bajnokok Ligája-tapasztalatokkal érkezett a Villa Parkba, három évig ő is volt az első számú csatár. A 2010/11-es idényben azonban lecsúszott a ranglétrán, és kölcsön is adták a Stoke Citynek.
A 37 éves Pirés nem tudta már a régi formáját hozni. Nagy valószínűséggel korábbi arsenalos csapattársához, Thierry Henryhoz hasonlóan ő is az Egyesült Államokban próbál majd szerencsét.
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2011 május, 27
- Carew a Cityben?
- Carew a West Bromban?
- Carew maradna a Villánál
- Carew válthatná Cole-t
- Egykori játékosával erősít a Pompey
- Carew örökre a Villánál maradna
- Villa: “Eljön az angolok ideje”
- Ügynöke szerint Villa nem megy a Cityhez
- Carew szívesen maradna a Stoke-nál
- A hó miatt maradt le a meccsről Carew