• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ferguson: “Győzelmet érdemeltünk volna”


    Sir Alex Ferguson dühös, amiért a Birmingham City egy szabálytalan góllal fosztotta meg tegnap a Manchester Unitedet a győzelemtől.

    A Vörös Ördögök nem voltak csúcsformában a St. Andrew’s-ban, de Dimitar Berbatov révén sikerült megszerezniük a vezetést a második félidőben. Ez azonban nem volt elég a három ponthoz, az utolsó percekben ugyanis Lee Bowyer egyenlített és beállította az 1-1-es végeredményt.

    Ferguson szerint a hazaiak gólját érvényteleníteni kezdett, mivel Roger Johnson beadása után Nikola Zigic kézzel ért a labdához, ráadásul még szabálytalankodott is.

    “Zigic szabálytalan volt, ráadásul kezezett is. Ha ilyenért nem kapunk szabadrúgást, akkor mire számítsunk a későbbiekben?” – kezdte Fergie mester.

    “Nagy kár ezért a meccsért, mert bár az első félidőben szinte momentumaink sem voltak, a másodikban nagyon jól játszottunk, győzelmet érdemeltünk volna.”

    “Persze lőhettünk volna több gólt is, ha jobban odafigyelünk, de ez nem változtat azon, hogy érvénytelen találattal egyenlített az ellenfél.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 29

    Cimke: ,

    Kaká a Chelsea-hez kerülhet?


    Ügynöke szerint Kaká szinte biztosan a Chelsea-ben fog kikötni, ha a Real Madrid úgy dönt, hogy megválik tőle.

    A brazil középpályást leggyakrabban az Internazionaléval hozzák szóba, főleg, mióta honfitársa, Leonardo vette át a csapat irányítását Rafa Beníteztől.

    Ügynöke, Ernesto Bronzetti azonban biztos benne, hogy a Chelsea fogja megkaparintani, ha a Real átadólistára helyezi.

    “Én vagyok az egyetlen olasz, aki jól ismeri Florentino Pérezt, a Real elnökét. Több mint tíz éve barátok vagyunk, nemrég beszéltem is vele” – mondta Bronzetti.

    “Bár nem került szóba Kaká, jól tudom, ha úgy döntene, hogy megválik tőle, 90 százalék, hogy a Chelsea-hez és nem az Interhez kerülne.”

    Forrás: TribalFootball.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke:

    Németországból kölcsönözne a WHU


    A West Ham United állítólag szeretné kölcsönvenni a Hoffenheim támadóját, Demba Bát.

    Demba BaA The Mirror mai számában megjelentek szerint a londoniak közel állnak hozzá, hogy megegyezzenek a németekkel a 6 millió fontra taksált szenegáli kölcsönvételéről.

    Korábban úgy tűnt, a 25 éves játékos az Aston Villához kerül majd, akik véglegesen igazolták volna le, de végül különböző okok miatt meghiúsult a transzfer.

    Ba nagyon szeretné Angliában folytatni a pályafutását, így az ő részéről valószínűleg nem lenne akadálya, ha a West Ham megpróbálná megkaparintani.

    A csatár bár Franciaországban látta meg a napvilágot, a Watfordban kezdte meg profi pályafutását 2004-ben, igaz, ott nem sok sót evett meg, már egy év után tovább kellett állnia.

    Forrás: TribalFootball.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke:

    Ancelotti vállalja a felelősséget


    Az Arsenal elleni 3-1-es vereség után a Chelsea mestere, Carlo Ancelotti elmondta, teljes mértékben vállalja a felelősséget a csapat rossz formája miatt.

    A címvédő jól kezdte a szezont, egy ideig vezette is a bajnokságot, de tegnapi vereségével a negyedik helyig csúszott vissza a tabellán.

    A londoniak sorozatban hatodik meccsükön maradtak nyeretlenek a Premier League-ben. Sok szurkoló már Ancelotti fejét követeli, az olasz mester vállalja a felelősséget a rossz szereplésért, de azt ő sem tudja, meddig szavaz még bizalmat neki Roman Abramovics klubtulajdonos.

    “Nem tudom, hogy meddig tart még Roman Abramovics türelme, de biztos vagyok benne, hogy most nem boldog” – mondta Ancelotti.

    “Vállalom a felelősséget, de arról őt kellene megkérdezni, hogy mennyire biztos a helyem a csapatnál.”

    “Különösebben nem aggódom emiatt. Tavaly mindenki dicsérgetett a jó szereplésért, most meg azt találgatják, hogy mikor rúgnak ki, de ez természetes a fociban.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke:

    Maradona lesz Geráék edzője?


    Olasz és angol lapértesülések szerint jó esély van rá, hogy Diego Maradona veszi majd át Mark Hughes helyét a Fulham kispadján.

    A walesi szakember szénája egyre rosszabbul áll a londoniaknál, akik legutóbbi 14 meccsükből mindössze egyet nyertek meg. Egyre több szurkoló követeli az edzőváltást.

    Egyes lapok szerint nem kisebb név érkezhet a kispadra, mint Maradona, aki még novemberben, a Manchester City elleni bajnokin személyesen is megnézte a fehér mezeseket.

    A korábbi argentin szövetségi kapitányt korábban még az Aston Villával hozták szóba, akkor azt mondta, szívesen dolgozna Angliában.

    “Természetesen szeretnék a Premier League-ben dolgozni. Nagyon jó csapatok vannak ott, remek játékosok és elképesztő színvonal” – kezdte Maradona.

    “Az egyetlen baj, hogy az összes általam kedvelt csapatnál biztos helye van a menedzsernek. Ha kapok egy felkérést Angliából egy jó csapattól, természetesen igent fogok mondani.”

    Forrás: TribalFootball.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke:

    Az Arsenal vinné Sambát


    Egyes hírek szerint az Arsenal a Blackburn Rovers elégedetlenkedő védőjével, Christopher Sambával erősítené meg hátsó alakzatát.

    Christopher SambaA kongói válogatott játékos felháborodott azon, hogy a Rovers új vezetői csak úgy kirúgták Sam Allardyce vezetőedzőt, és nemtetszésének hangot is adott.

    A kék-fehérek megbízott mestere, Steve Kean szerint ilyet azonban nem engedhet meg magának egy játékos, így elvette a csapatkapitányi karszalagot az afrikaitól.

    A Daily Mail szerint egyre valószínűbb, hogy Samba távozni fog az Ewood Parkból. A Tottenham Hotspur már jelezte, szívesen szerződtetné, de úgy tudni, most az Arsenal is beállt a kérők sorába.

    Forrás: TribalFootball.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke: ,

    Hodgson megdicsérte Gerrardot


    A Liverpool mestere, Roy Hodgson elismerően beszélt Steven Gerrardról, aki szerinte egy valódi vezér a pályán.

    A liverpooliak ikonja szerdán, a Wolverhampton Wanderers ellen térhet vissza a pályára térdsérülése után, melyet még novemberben, az angol válogatott Franciaország elleni barátságos meccsén szenvedett el.

    Hodgson úgy látja, a 30 éves középpályás nagyszerű hatással van a többi játékosra és nagyon örül, hogy akad egy ilyen remek vezető a Vörösöknél.

    “Steven minden játékosnak igyekszik segíteni, ma már egyre kevesebb ilyet találni sajnos” – mondta a korábbi Fulham-mester.

    “Ha megnézzük a korábbi évek nagy csapatait, mindegyikből fel tudunk idézni legalább egy vezért. A Spursben ott volt például Danny Blachflower és Dave Mackay, de mondhatnám a legendás, Tony Adams fémjelezte Arsenalt is.”

    “Manapság már nem olyan könnyű hasonló vezetőket találni, pedig minden mester ilyen játékosokról álmodik. Ha van ilyen a pályán, az az eredményeken is meglátszik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke:

    Mikel a Chelsea gyenge pontja?


    A Tottenham Hotspur egykori angol válogatott játékosa, Jamie Redknapp szerint John Obi Mikel a leggyengébb láncszem a Chelsea gépezetében.

    A jelenlegi Spurs-mester, Harry Redknapp fia, Jamie rendszeresen ír szakértőként a Daily Mail labdarúgással foglalkozó rovatába. A tegnapi, fővárosi derbiről is kifejtette a véleményét.

    Szerinte a Kékek 3-1-es vereségében nagy szerepet játszott Mikel gyenge játéka, akinek a helyére mielőbb találnia kellene valakit a vezetőknek.

    “A poszt, amin John Obi Mikel játszik, sok játékos álma. Onnan te irányítod a játékot, száznál is többször érhetsz labdába és támadásokat indíthatsz” – írta Redknapp.

    “Mikel alig passzolt előre, nem meglepő, hogy már a félidőben lecserélték, ő volt a Chelsea gyenge pontja. Januárban mindenképpen kellene igazolni a helyére valakit.”

    Forrás: TribalFootball.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke: ,

    Fabregas: “Az önbizalom volt a kulcs”


    Az Arsenal csapatkapitánya, Cesc Fabregas szerint az önbizalom fontos szerepet játszott a Chelsea 3-1-es legyőzésében.

    A tegnap esti londoni rangadón sem sikerült javítania az immár hat bajnoki óta nyeretlen Chelsea-nek, a piros-fehérek otthonában sima, 3-1-es vereséget szenvedtek.

    Fabregas, aki góllal vette ki a részét az Ágyúsok sikeréből, úgy érzi, végre minden rendben volt csapattársai fejében és elhitték, hogy egy nagy meccsen is nyerhetnek.

    “A hit volt a legfőbb különbség a két csapat között. A határvonal egy jó és egy nagyszerű csapat között nagyon vékony, mi hittünk magunkban, így nagyszerű csapattá váltunk. Remekül játszottunk” – mondta a világbajnok középpályás.

    “A bajnokság még mindig elképesztően szoros, bárki megnyerheti. Mindent meg fogunk tenni, hogy a végén mi álljunk az első helyen.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke: ,

    A Leicester megtartaná Kinget


    A Leicester City ifjú tehetségét, Andy Kinget több élvonalbeli csapat is szívesen látná, de a csapat mestere, Sven-Göran Eriksson egyelőre nem adja a játékost.

    Andy KingA fiatal középpályást több Premier League-ben szereplő klubbal is szóba hozták már, legélénkebben talán a Birmingham City és az Aston Villa érdeklődik iránta.

    King a hétvégén a Leeds United ellen látványos gólt szerzett, ezzel ő is hozzájárult ahhoz, hogy a Rókák kétgólos hátrányból 2-2-re mentették a találkozót.

    Eriksson megdicsérte játékosát, majd megnyugtatta a szurkolókat, akik egyre jobban aggódnak, hogy januárban elveszítik walesi kedvencüket.

    “Többször is megnéztem felvételről azt a gólt, nagyon szép volt, látványos, klasszis mozdulat” – mondta a korábbi angol szövetségi kapitány.

    “Én is hallottam az Andyvel kapcsolatos pletykákat, de konkrét ajánlatot még nem kaptunk. Reméljük, ez így is marad, mindenképpen szeretnénk őt megtartani.”

    Forrás: TribalFootball.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2010 december, 28

    Cimke: , ,