• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Anglia örülhet Rooney sérülésének



    Wayne Rooney szerint az angol válogatott jól járt azzal, hogy ő megsérült, mivel így pihenten vehet részt a nyári világbajnokságon.

    A 24 éves támadó alig épült fel bokasérüléséből, amit még a Bayern München ellen szedett össze, máris újabb problémái támadtak, ezúttal egy edzésen szenvedett lágyéksérülést. Emiatt a Manchester United Tottenham Hotspur ellen 3-1-re megnyert bajnokiját is ki kellett hagynia.

    Az újabb sérülés hallatán egész Anglia attól rettegett, hogy Rooneynak talán ki kell hagynia a vb-t, vagy ismét rossz állapotban kell vállalnia a játékot, mint 2006-ban, de az Evertonban nevelkedő játékos mindenkit megnyugtatott, sőt, szerinte a Háromoroszlánosok hívei még örülhetnek is neki, hogy pihenten utazik Dél-Afrikába.

    „Nagyon örülök, hogy ilyen jó formában vagyok a világbajnokság előtt, de az utóbbi néhány hónap nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Csalódott vagyok, hogy több meccset is ki kellett hagynom” – mondta az angol zseni.

    „Játékosként senki nem szereti tehetetlenül, az oldalvonal mellől figyelni a csapata mérkőzéseit, de azzal nyugtatom magam, hogy így frissebb, kipihentebb leszek a világbajnokságon.”

    „A válogatottban rengeteg világklasszis játszik és a szövetségi kapitányra sem lehet panasz. Akkor sem lenne tehát nagy baj, ha velem valami történne, a labdarúgás nem egy emberes sport.”

    „Csak akkor tekintenénk sikeresnek a dél-afrikai szereplést, ha világbajnoki trófeával térnénk haza. A selejtezők során kiválóan játszottunk, csak azt sajnáljuk, hogy nem tudtunk száz százalékos mérleggel zárni.”

    Rooney a Vörös Ördögök utolsó bajnokiján, a Stoke City ellen május 9-én talán újra pályára léphet.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: