Paul Robinson, a Blackburn Rovers kapusa nem fog megijedni, ha büntetÅ‘párbajban kell majd bizonyÃtania a mai, Aston Villa elleni Ligakupa-elÅ‘döntÅ‘n.
Az angol kapus decemberben azzal került a lapok cÃmlapjára, hogy a Chelsea elleni negyeddöntÅ‘n két büntetÅ‘t is kivédett a párbaj során, ezzel az elÅ‘döntÅ‘be juttatva a csapatát.
A blackburniek az elsÅ‘ meccset már lejátszották, ahol a Villa gyÅ‘zött 1-0-ra. Nehéz feladat vár rájuk, hiszen a visszavágón a Villa Parkban kellene fordÃtaniuk.
A kék-fehérek menedzsere, Sam Allardyce már annak is örülne, ha csapata egyenlÃteni tudna és tizenegyesekkel dÅ‘lne el a döntÅ‘be jutás. Ezzel hatalmas felelÅ‘sség hárulna Robinsonra, de Å‘ nem fél a kihÃvásoktól.
“Nos, ha ezt mondta, akkor biztos nagyon bÃzik bennem. Persze én is úgy gondolom, hogy nem lenne rossz kiharcolni a büntetÅ‘párbajt” – mondta mosolyogva az angol válogatott korábbi elsÅ‘ számú hálóőre.
“Egygólos hátrányból vágunk neki a mérkÅ‘zésnek, tehát ha sikerülne eljutnunk a hosszabbÃtásig és a tizenegyesekig, az azt jelentené, hogy nagyon jól játszottunk. Onnantól már sok múlik a szerencsén.”
“Az elÅ‘zÅ‘ körbÅ‘l is büntetÅ‘kkel mentünk tovább, nem látom okát, hogy miért ne ismételhetnénk ezt meg.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Egyéb kupák
Dátum: 2010 január, 20
- Keane bizonytalan
- Milner nem fél a büntetőktől
- Southgate nem adja fel
- Guthrie: “Miénk a felelÅ‘sség”
- A MU nyerte a Ligakupát
- Capello: “Nem szabad félnünk!”
- Benltey: “A Spurs nevetség tárgya lett”
- Derbyshire Görögországban maradna
- Gomes: “Kezdek magamra találni”
- Carragher: “Ne hibáztassuk Riisét!”