• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A WHU nem igazolja le Mutut


    Gianluca Nani, a West Ham United sportigazgatója tagadja, hogy csapata szeretné megszerezni Adrian Mutut a Fiorentinától.

    A napokban több olyan hír is felröppent, melyek szerint a korábbi Chelsea-játékos visszatérhet Londonba, mivel a West Ham komolyan érdeklődik iránta.

    A román csatár ügynöke nem zárta ki a lehetőségét, hogy ügyfele januárban klubot vált, Nani azonban biztos benne, hogy nem a Kalapácsosoknál fog kikötni.

    “Komoly dolgokról szeretnék beszélni. Inkább nem is mondanék semmit a Mutuval kapcsolatos pletykákról” – mondta Nani.

    “Az egészet csak kitalálták. Nagyon elszomorít, hogy egyes lapokban olyanokat írtak, hogy már meg is egyeztünk a Fiorentinával. Tiszteletlenségnek tartom, amit csinálnak, természetesen egy szó sem igaz a hírekből.”

    Mutu már a negyedik szezonját tölti a lila mezeseknél, eddig 117 mérkőzésen kapott lehetőséget és 58 gólt szerzett.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 29

    Cimke:

    Capello számít Becksre


    Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello biztosan magával viszi Dél-Afrikába David Beckhamet, ha a szélső nem sérül meg.

    A világhírű szélső januártól ismét az AC Milanban szerepel majd kölcsönben, hogy ezzel növelje esélyeit a világbajnoki szereplésére.

    Capello még mindig nagyon jó játékosnak tartja az Egyesült Államokban légióskodó Beckhamet, és be is fogja hívni a vb-re utazó keretbe, ha teljesen egészséges marad.

    “Ha jó formában lesz és nem lesz sérült, természetesen be fogom hívni” – mondta az olasz mester a Gazzetta dello Sportnak.

    “Engem nem érdekel a játékosok kora, csak a játéktudásuk és David még mindig kiváló futballista. Komolyan veszi a feladatát, keményen hajt és megőrül a világbajnokságokért.”

    “Biztos vagyok benne, hogy ismét nagy hasznára lesz a Milannak, mert mindene megvan, amire a klubnak szüksége van.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2009 december, 28

    Cimke:

    Wilshere nem számít behívóra


    Az Arsenal fiatal tehetsége, Jack Wilshere nem hiszi, hogy bekerülhet az angolok világbajnoki keretébe.

    A 2006-os világbajnokságra mindenki hatalmas meglepetésére Sven-Göran Eriksson behívta a keretbe az akkor még szinte ismeretlen Theo Walcottot.

    Azóta sokan találgatják, hogy a jövő nyári tornára is bekerül-e egy meglepetésember az angol keretbe, és ha igen, ki lesz az. Leggyakrabban Wilshere neve merül fel, mivel köztudott, hogy Fabio Capello kedveli az ifjú középpályást.

    A mindössze 17 éves tehetség azonban úgy véli, még rengeteget kell bizonyítania, mire a válogatott közelébe kerülhet.

    “Azt kívánom, bárcsak ne lenne ekkora felhajtás körülöttem. Jól esnek a válogatottal kapcsolatos találgatások, de ugyanakkor terhet is jelentenek” – kezdte Wilshere.

    “Nem vagyok bolond, először is a klubomban kell bizonyítanom. Be kell kerülnöm az Arsenal első csapatába, minden más csak utána lehetséges.”

    “Ami a világbajnokságot illeti, nem hinném, hogy ott leszek. Sok játékos van előttem a ranglétrán, nem fog csalódásként érni, ha nem kapok behívót.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke: ,

    Gerrard: “Építhetnénk a sikerre”


    Steven Gerrard szerint a Liverpool erőt meríthetne a jó folytatáshoz a Wolverhampton Wanderers elleni 2-0-s győzelemből.

    Az angol középpályás történelmet írt a szombati meccsen, ugyanis megszerezte 75. gólját, amivel Michael Owent megelőzve ő lett az évtized leggólerősebb Liverpool-játékosa.

    A Vörösök továbbra sem mondhatják, hogy jó formában vannak, hiszen a tíz emberrel játszó Farkasok sokáig képesek voltak feltartani őket.

    Egyesek szerint Gerrardnak sem kellett volna már a pályán lennie, amikor a gólját szerezte, hiszen több kemény belépője is volt előtte. Őt viszont ez nem érdekli, és szerinte csapata építhetne erre a győzelemre.

    “A Wolverhampton nagyon szervezetten játszott, őket sosem könnyű megverni” – mondta a liverpooli ikon.

    “Sokat kellett rá várni, hogy megtörjük a védekezésüket, de tudtuk, hogy sikerrel járunk, ha nem veszítjük el a hitünket. Hanem olyan eredményeket érsz el, amilyenekre számítasz, az rossz hatással van az önbizalmadra.”

    “Szeretnénk mindent helyrehozni. A játékosaink nem érzik túl jól magukat mostanában, de könnyedén előrébb léphetünk a tabellán, ha a folytatásban is úgy játszunk, mint a Wolves ellen.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke:

    James örül a Spurs érdeklődésének


    David James elmondta, büszkévé teszi, hogy a Tottenham Hotspur szeretné leigazolni, majd a Portsmouth jelenlegi helyzetéről is ejtett pár szót.

    A 39 éves hálóőrnek az elmúlt egy évben több sérüléssel is meg kellett küzdenie, de mindent el fog követni, hogy a dél-afrikai világbajnokságig visszaszerezze a helyét az angol válogatottban.

    Sérülései mellett az sem könnyíti meg a dolgát, hogy a Portsmouth idén a kiesés ellen harcol és folyamatosan az utolsó helyen vagy annak környékén tanyázik.

    A Spurs a jelek szerint kiutat ajánlana neki a rossz helyzetből, hiszen Harry Redknapp, aki korábban a Pompey menedzsere is volt új cserekapust keres a súlyosan megsérült Carlo Cudicini helyére.

    “Azt mondhatom, nagyon örülök, hogy egy olyan remek érdeklődik irántam, mint a Tottenham. A vb-esélyeimnek is jót tenne, ha egy ilyen remek ütemben fejlődő csapatban játszanék” – mondta James.

    A veterán kapuvédő ezután arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja a Portsmouth-t, amiért több sztárjátékos is távozott az előző szezon során és utána. Peter Crouch, Niko Kranjcar és Jermain Defoe éppen a Tottenhamhez igazoltak.

    “Minden játékosnak a saját csapatára kell figyelnie, megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a Portsmouth feljebb kerüljön a tabellán.”

    “Tavaly nyáron nagyon sokan elmentek, ami egyáltalán nem tett jót a csapatnak, főleg, hogy sokan közülük gólerős játékosok voltak. Amikor a csapat fele fogja magát és távozik, úgy érzed magad, mintha megcsalnának.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke: , ,

    Quedrue maradna


    Franck Quedrue szeretne a Birmingham Citynél maradni és mindent el fog követni, hogy visszakerüljön a Kékek kezdőjébe.

    Az előző szezon végén a francia hátvédet választották meg a birminghamiek legjobbjának, de egy sérülés miatt kikerült a csapatból és azóta sem sikerült visszaverekednie magát.

    A 31 éves játékos szerződése nyáron lejár, de nem szeretné elhagyni a kék mezeseket, minél előbb aláírna velük egy új kontraktust.

    “Minden nagyon jól alakul a klubnál, de szeretném mihamarabb megtudni, hogy kapok-e új szerződést. Ha nem, akkor januártól szabadon tárgyalhatok más klubokkal” – mondta Quedrue a L’Equipe-nek.

    “Nagyon, nagyon szeretnék Birminghamben maradni, mivel a családom remekül érzi magát itt.”

    “Jól kezdtem a szezont, hat meccsen pályára léptem, aztán megsérültem. A felépülésem alatt a klub remek sorozatba kezdett, ezért megértem, hogy nem szeretnének változtatni a nyerő felálláson.”

    Quedrue 2007 augusztusa óta a Birmingham játékosa, korábban a Middlesbrough-ban és a Fulhamben is megfordult.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke:

    Hughes nem bánt jól Petrovval


    Martin Petrov úgy érzi, a Manchester Citytől nemrég kirúgott Mark Hughes nem bánt megfelelően vele.

    A bolgár játékos tegnap, a Stoke City ellen megszerezte a szezonbeli negyedik gólját, ezzel 2-0-s győzelemhez segítve a Cityt.

    Ez a siker sokat javított a manchesteriek önbizalmán és az új mester, Roberto Mancini is elmondhatja magáról, hogy tökéletes rajtot vett a kék mezeseknél.

    Az utóbbi napokban több City-játékos is elmondta, mennyire örül az olasz mester kinevezésének. Petrov azonban panaszos hangon nyilatkozott, mert szerinte Hughes túl keveset játszatta.

    “Nem ez a megfelelő idő arra, hogy mindent elmondjak” – mondta a középpályás.

    “Túl sok dolog történt velem az elmúlt hat hónapban. Megígérem, hogy valamikor a jövőben mindenről be fogok számolni. Nem tenne jót az új mesterünknek, ha most kitálalnék, de annyit szeretnék elárulni, hogy a korábbi edző nem bánt jól velem.”

    “Én egy egyszerű labdarúgó vagyok, nem tehetek mást, minthogy keményen dolgozom a pályán. Remélem a mostani gólom után nem kerülök a kispadra, mert ebben a szezonban eddig mindig ez történt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke:

    A Cardiff vinné Gibsont


    A Cardiff City szeretné kölcsönvenni Darron Gibsont, bár nem hiszik, hogy a Manchester United hajlandó lenne megválni tőle.

    A walesiek menedzsere, Dave Jones szeretné megerősíteni csapata keretét és úgy véli, az ír tehetség rengeteget segíthetne nekik.

    Korábban már próbálta kölcsönvenni a 22 éves középpályást, de Sir Alex Ferguson akkor nemet mondott. Januárban még egy próbát tesz majd a játékos megszerzésére.

    Mivel azonban Gibson az utóbbi időben állandó tagja a Vörös Ördögök kezdőjének, nem számít pozitív válaszra.

    “Miért jönne ide Darron Gibson, ha a Manchester Unitednél is állandó játéklehetőséget kap?” – kezdte Jones.

    “Korábban már érdeklődtünk iránta, de most újra felkeresem Sir Alexet, hogy Darronról beszéljek vele. Valószínűleg ugyanazt a választ fogom kapni, mint legutóbb. Az fogja mondani, hogy hagyjam békén és lecsapja a kagylót.”

    “Darron fontos tagja lett a Unitednek és több gólt is szerzett. Jó kapcsolatban vagyok Sir Alex-szel, de nem hinném, hogy pozitív választ kapok tőle, hiszen a sérülések miatt mindenkire szüksége van.”

    “Ennek ellenére próbálkozni fogok, mert Darron neve is a listámon van. A január a képzeletbeli felezővonal, ahol erőt lehet gyűjteni a bajnokság második felére.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke: ,

    Redknapp: “Keane marad!”


    Harry Redknapp cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a Tottenham Hotspur szeretne megválni Robbie Keane-től.

    Úgy tudni, az ír játékos is részt vett azon a titkos karácsonyi bulin, ami felbosszantotta a londoni klub menedzserét.

    Ezután több hír is felmerült a 29 éves csatár jövőjével kapcsolatban, egyesek szerint át kell adnia valaki másnak a csapatkapitányi karszalagot, mások szerint távoznia kell a Spurstől. Redknapp azonban mindkét értesülést cáfolta.

    “Robbie a kapitány és ez nem fog megváltozni. Meg sem fordult a fejemben, hogy másnak adjam a karszalagot, ez biztosan nem fog megtörténni” – mondta a korábbi Portsmouth-mester.

    “Eladni sem akarom őt, mivel nincs túl sok Robbie Keane a mai labdarúgásban. Remek a hozzáállása és mindent tud a fociról, ha játszik, rengeteget tud hozzáadni a játékunkhoz. Semmi pénzért nem válnánk meg tőle.”

    “Még mindig nagyon fontos tagja a csapatnak. Amikor tavaly visszahoztuk a Liverpooltól hatalmas menetelésbe kezdett a csapat. Vele nagy dolgokra vagyunk képesek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 26

    Cimke:

    Ancelotti nem vesz csatárokat


    A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti semmiképpen sem szeretne új csatárokat igazolni januárban.

    Az Afrikai Nemzetek Kupája miatt a Kékek kénytelenek lesznek olyan játékosokat nélkülözni, mint Didier Drogba, Salomon Kalou és John Obi Mikel.

    Így nem meglepő, hogy több csatárral is szóba hozták őket, leggyakrabban az Atletico Madrid kiválóságával, Sergio Agüeróval kapcsolatban merül fel a nevük.

    Az argentin csatár a hírek szerint örül a Chelsea érdeklődésének, de Ancelotti nem tervezi támadójátékosok leigazolását a téli átigazolási időszakban.

    “Teljesen őszinte vagyok, nem fogok csatárokat venni januárban. Előbb szaladgálnék meztelenül a hóban” – mondta az olasz szakember.

    “Bízom Fabio Boriniben és Daniel Sturridge-ben, így nincs szükségünk új támadókra. Januárban hatalmas lehetőséget kapnak, hogy megmutassák a képességeiket.”

    “Az egyetlen probléma, hogy nagyon fiatalok, de elég merészek vagyunk ahhoz, hogy pályára küldjük őket. Nem hiszem, hogy ez kockázatos lenne, akkor kockáztatnánk, ha tehetségtelenek lennének.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 26

    Cimke: