• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • McCarthy úgy érzi, jól döntött



    A Wolverhamtpon Wanderers menedzsere, Mick McCarthy elmondta, miért küldött pályára egy felforgatott csapatot a Manchester United ellen.

    A Farkasok 1-0-ra verték a Tottenham Hotspurt, majd egy teljesen más felállásban 3-0-s vereséget szenvedtek a Manchester United otthonában.

    A hétvégi meccsen, a Burnley ellen már ismét egy erősebb Wolverhampton lépett a pályára és 2-0-s diadalt aratott.

    A mestert nemrég a Premier League is kérdőre vonta a Vörös Ördögök elleni meccsel kapcsolatban. Ő elmondása szerint csak a sérüléseket akarta elkerülni, ráadásul nem is érzi úgy, hogy gyenge játékosokat állított volna ki.

    “Ott volt Ronald Zubar, akit 2 millió fontért igazoltunk a Marseille-től és már a Bajnokok Ligájában is szerepelt” – kezdte McCarthy.

    “Játszott az a George Elokobi, aki már több mint 200 meccsen lépett pályára és Matty Hill, akinek 350-nél is több mérkőzés van a háta mögött. Rajtuk kívül Michael Mancienne is a pályán volt, akit nem volt hajlandó eladni nekünk a Chelsea, mert olyan sokra tartják.”

    “Segített még minket egy amerikai válogatott kapus, Marcus Hahnemann, a Sunderlandtől 2 millióért igazolt Greg Halford, az ecuadori válogatott Segundo Castillo, az év játékosának választott Kevin Foley, George Friend, aki a Scunthorpe-nál volt kölcsönben és az osztrák Stefan Maierhofer és Andrew Surman, akiért 1,5 milliót fizettünk a Southamptonnak.”

    “Azt hiszem, így nyugodtan mondhatom, hogy egy elfogadható kezdőcsapatot állítottam ki. Ez az én magyarázatom. Szerettem volna néhány játékost pihentetni.”

    “Sajnálom, hogy kikaptunk az Old Traffordon, de a legutóbbi négy meccsünkön kilenc pontot szereztünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: