• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Javítanának a Vörös Ördögök



    Sir Alex Ferguson tudja, hogy a Manchester United játékosait milyen rosszul érintette a tavalyi vesztes BL-döntő, és mindent elkövetnek majd, hogy az idei kiírást megnyerjék.

    A manchesterieké a hetedik csapat, mely kétszer egymás után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Előttük a Juventusnak sikerült ez az 1990-es évek közepén.

    Két éve sikerült legyőzniük a Chelsea-t a fináléban, az előző szezonban viszont vereséget szenvedtek a Barcelona ellen, így nem tudták megvédeni címüket.

    Jelenleg a nyolcaddöntőben van a csapat, ahol a BL-specialistának is nevezett AC Milant kell legyőzniük, ha szeretnének továbblépni. Ferguson szerint játékosai elszántságán semmi nem múlik majd.

    “Nagyszerű volt a moszkvai győzelem, de én mégis azt mondom, hogy a római vereség jobb hatással volt csapatra” – mondta a skót szakember.

    “Csak akkor jössz rá, hogy mekkora értéke van egy ilyen sikernek, amikor a vesztes oldalon állsz. A győztesek számára villámgyorsan történik minden, mivel mindenki magánkívül van.”

    “A vereség minden játékos számára nagy csalódás volt, de nem bánkódtak sokáig, visszatértek a szokásos kerékvágásba. Az emlékek azonban mindenkiben ott élnek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: