• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Donovan az Evertoné lesz



    Az Everton és a Los Angeles Galaxy mindenben megegyezett egymással, így már biztos, hogy Landon Donovan néhány hónapot kölcsönben az angoloknál tölt.

    Landon DonovanA 27 éves játékos januárban csatlakozik majd a Mersey-parti csapathoz és március közepéig marad ott. David Moyesnak nagy szüksége van legalább egy új támadóra, mivel a csatársor több tagja sérüléssel küszködik.

    “Landon Donovan az Everton játékosa lesz. Minden elrendeződött, így remélhetőleg január 1-jén vagy 2-án már a keretünk tagja lesz” – mondta a skót menedzser.

    “Rajta kívül szeretnénk még egy-két új játékost igazolni januárban. Meg kell erősítenünk a keretünket, mivel most elég rossz helyzetben vagyunk a sérültjeink miatt.”

    “Landon érkezésével lendületesebbé válik majd a támadójátékunk, és a támadások befejezése is sokkal pontosabb lesz. Nem véletlenül választották újra őt az amerikai bajnokság legjobbjának és nem véletlenül ő az amerikai válogatott kapitánya.”

    “Gyors játékosokra van szükségem, akik hamar be tudnak illeszkedni egy új csapatba. Landon tapasztalt, így remélem, ez nem okoz majd neki gondot.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: