• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hiddink: “Nehéz lesz a búcsú”



    Guus Hiddink imád a Chelsea-nél dolgozni, ezért jól tudja, hogy nagyon nehéz lesz nyáron felállnia a kispadról és kisétálni a Stamford Bridge-ről.

    Guus HiddinkA holland szakember februárban váltotta Luiz Felipe Scolarit a Kékeknél és nagyszerű munkát végez. Már érkezésekor kikötötte, hogy csak a szezon végéig marad, tehát a május 30-i, Everton elleni FA Kupa-döntő után távozik.

    Döntésének oka, hogy a következő idényben több, sorsdöntő vb-selejtező vár az orosz válogatottra, így csak erre a feladatára szeretne koncentrálni.

    “Nagyon nehéz lesz elhagynom ezt a csapatot” – mondta a korábbi PSV-mester.

    “Imádok a klubnál dolgozni. Nem mentegetni szeretném a játékosaimat, de a Barcelona elleni meccs után mutatott viselkedésük is jól mutatja, hogy mennyire éhesek a sikerre.”

    “Minden percét élvezem az itteni munkának, mert ezeket a játékosokat nemcsak az érdekli, hogy minél több pénzt tegyenek zsebre, de teljesíteni is akarnak. Úgy érzem, mintha már nagyon hosszú ideje itt lennék, nagyon nehéz lesz a búcsú.”

    “Persze az első nap után még kicsit furcsa volt a helyzet, de egy hét után, már teljesen otthon éreztem magam. De ez minden, a szezon végén mennem kell. Nem szeretnék túl drámai lenni, de ilyen az élet.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: