• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mindkét angol ikszelt



    A Manchester United az FC Portóval (2-2), az Arsenal pedig a Villarreallal (1-1) játszott döntetlent tegnap a Bajnokok Ligájában.

    Emmanuel Adebayor ollózásaA nap mérkőzésének kikáltott United-Portón már az első pillanattól kezdve érezni lehetett, hogy a portugálok célja nem az, hogy elkerüljenek egy nagy vereséget.

    Edwin van der Sarnak már az első percekben nagyokat kellett védenie, a 4. percben Rodriguez lövésénél viszont már ő is tehetetlen volt. Nem sokáig örülhettek a kék-fehérek, Bruno Alves ugyanis figyelmetlen volt és a hazaadási kísérletére lecsapó Wayne Rooney egyenlíteni tudott.

    A Vörös Ördögök a második félidőre valamelyest magukhoz tértek és a 85. percben Tevez révén meg is szerezték a vezetést, Rio Ferdinand nélkül viszont továbbra is bizonytalankodott a védelem és egy remek beadás után Mariano Gonzlaez belőtte a portóiak egyenlítő gólját. A 2-2-es döntetlennel a 2004-es BL-győztes várhatja kényelmesebb helyzetből a visszavágót.

    A játéknap másik találkozója két gólt és két sérülést hozott. A meccset a hazai pályán futballozó Villarreal kezdte jobban és már a 10, percben vezetést szerzett Marcos Senna remekbe szabott góljával. Az Arsenal helyzetét tovább nehezítette, hogy az első félidőben megsérült Manuel Almunia és William Gallas is.

    Cesc Fabregas nem sokkal a fordulás után szabadrúgásból gólt szerzett, de találat Tom Övrebö játékvezető érvénytelenítette, mível sípszó előtt lőtte el a labdát. Az 1-1-es végeredmény a 65. percben alakult ki, amikor Emanuel Adebayor belőtte a BL idei kiírásának egyik legszebb gólját. A togói több védő között mellel levett egy hosszú labdát és beollózta azt a Sárga Tengeralattjárók kapujába.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: