• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Cole felépülése jól halad



    A Chelsea angol válogatott középpályása, Joe Cole elmondta, a következő szezon elején térhet vissza a pályára súlyos térdsérülése után.

    Joe ColeCole-nak januárban, a Southend United elleni 4-1-es FA Kupa-siker során szakadt el az elülső keresztszalagja.

    A középpályást azóta megműtötték és kiderült, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára.

    A 27 éves játékos elégedett felépülésének ütemével és reméli, hogy a következő szezon elején ismét bevethető lesz.

    “A vártnál jobban halad a gyógyulásom. Az orvosok is elégedettek az állapotommal. Persze a hosszú kihagyás miatt gyengülnek az izmaim, így később ezen is dolgoznom kell majd.” – mondta Cole.

    “Gyakran arról álmodozom, hogy a Bajnokok Ligája vagy az FA Kupa döntőjén esetlen pályára léphetek, de a gyúrók szerint ez lehetetlen.”

    “Ezért az a fő célom, hogy a szezon előtti felkészülési meccseken játszhassak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: