• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Jo otthon érzi magát az Evertonnál



    Az Everton legújabb igazolása, Jo elmondta, remek fogadtatásban részesült a Goodison Parkban, így hamar beilleszkedett.

    JoDavid Moyesnak muszáj volt megerősítenie csapata támadósorát a téli átigazolási időszakban, ezért döntött úgy, hogy kölcsönveszi a brazilt.

    Jo a Manchester Cityben mindössze egy bajnoki gólig jutott, a Stolverkosok színeiben viszont rögtön egy duplával mutatkozott be a Bolton Wanderers ellen.

    A korábbi CSZKA Moszkva-játékos elmondta, jót tett az önbizalmának, hogy a mester rögtön a mély vízbe dobta.

    “Nagy a különbség egy olyan csapat között, ahol a játékosok összetartanak és közösséget alkotnak és egy olyan között, ahol sok ugyan a sztár, de nem ismerik egymást.” – mondta Jo.

    “A Cityél a játékosok még csak most ismerkednek egymással, ami megnehezíti a helyzetet.”

    “Itt azonban az elejétől fogva minden a legnagyobb rendben van, a többiek nagyon kedvesen fogadtak. Rögtön otthon éreztem magam, ahogy besétáltam az ajtón.”

    “A menedzser is érezhetően bízik bennem. Hiába nem játszottam már hosszú ideje, magabiztosnak éreztem magam, mikor pályára léptem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: