• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Benitez: “Nem érzünk nyomást magunkon”



    A Liverpool menedzsere, Rafa Bentiez szerinte csapatán nincs nyomás annak ellenére, hogy tegnap elszalasztottak egy nagy lehetőséget az első hely visszaszerzésére.

    Rafa BenitezA Vörösök közel kerültek ahhoz, hogy visszaszerezzék a Manchester Unitedtől az első helyet, miután Steven Gerrard a 68. percben vezetést szerzett az Everton ellen.

    A találkozó végén azonban Tim Cahill fejesével pontot mentettek a Stolverkosok. Így a ‘Poolnak most ugyanannyi pontja van, mint a Unitednek, de rosszabb gólkülönbsége miatt a második helyen áll, ráadásul a manchesteriek egy meccsel kevesebbet játszottak.

    Benitez szerint azonban csapatának még mindig nagy esélye van a bajnoki cím megszerzésére.

    “A játékosok bíznak benne, hogy bajnokok lehetnek.” – mondta a spanyol szakember.

    “Nem hiszem, hogy nyomásról kellene beszélni, ha három percre a meccs végétől még az első helyen tudhatjuk magunkat.”

    “Szerintem senki nem érezné kényelmetlenül magát, ha januárban elmondhatná magáról, hogy ugyanannyi pontja van, mint a Manchester Unitednek.”

    “Persze csalódottak vagyunk, amiért nem tudtuk kivédekezni azt a szabadrúgást és egyáltalán, hogy egy olyan veszélyes helyen szabadrúgást ajándékoztunk az ellenfélnek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: