• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Bolton lemondott Bullardról



    A Bolton Wanderers menedzsere, Gary Megson elmondta, már nem szeretné leigazolni a Fulham középpályását, Jimmy Bullardot.

    Jimmy BullardA korábbi Wigan Athletic-játékos jövőjéről folyamatosan jelennek meg találgatások, mióta kiderült, hogy megrekedtek a szerződéshosszabbíási tárgyalásai.

    A középpályást több másik Premier Ligás klubbal is szóbahozták az utóbbi hetekben, például a Tottenham Hotspurrel és az Arsenallal.

    Az első hivatalos lépést a Bolton tette meg, a fehérmezesek 5 millió fontot ajánlottak a Fulhamnek, akik viszont nemet mondtak. Megson úgy döntött, nem próbálkozik nagyobb összeggel.

    “Rengeteg ügynök ajánlgatja országszerte Bullardot. Egy játékosnak általában egy ügynöke van, de én kapásból öt embert tudnék mondani, akik azt állítják, hogy ők képviselik a játékost.” – mondta a mester.

    “Nemrég beszéltem Alistair Mackintosh-sal és megemlítettem neki egy összeget. Ő ezt elfogadhatatlannak tartotta, így tovább kell lépnünk.”

    “Semmi esély rá, hogy további lépéseket tegyünk. Tovább léptünk, ez az egész már egy hete történt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: