• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Bolton még nem döntött Denilsonról



    A Bolton Wanderers még mindig nem döntötte el, hogy ad-e szerződést a próbajátékon lévő brazilnak, Denilsonnak.

    DenilsonA 31 éves egykori brazil válogatott játékos decemberben hagyta el a Palmeirast és úgy döntött, a Premier Ligában próbál szerencsét.

    A játékos testvére, egyben ügynöke, Denis de Oliveira Araujo azt állította, Denilson már ma aláírhat egy végleges szerződést a Boltonnal, a fehérmezes csapat vezetői azonban cáfolták ezt.

    “Még nem döntöttünk, a játékos továbbra is próbajátékon van nálunk.” – mondta a Wanderers egyik szóvivője.

    A balszélső 1998-ban 21,5 millió fontjába került a Real Betisnek, amikor a Sao Paulótól leigazolták. Spanyolországban azonban képtelen volt bizonyítani, hogy megérte az árát.

    Később megfordult még a Flamengóban, a Bordeaux-ban, az Al-Nasrben és az FC Dallasban is, de sehol nem nyújtott maradandó teljesítményt.

    Most azonban úgy döntött, még utoljára szerencsét próbál külföldön.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: