Henrik Larssont meglepte, hogy az Everton és az Aston Villa is szeretné leigazolni, de a svéd támadó elmondta, nem szeretne visszatérni Angliába.
A veterán csatárt többször is szóbahozták már a két gárdával, a pletykák egyre inkább erősödnek, ahogy közeledik a januári átigazolási időszak.
A Stolverkosok mindenképpen szeretnének egy vagy több támadót igazolni, mivel a csapat első alakzatából többen is kidőltek sérülét miatt. A Villa mestere, Martin O’Neill pedig korábban a Celticnél már dolgozott együtt Larssonnal.
A 37 éves játékos, aki 2007-ben kölcsönben a Manchester Unitednél is megfordult, cáfolta azokat a híreket, melyek szerint közel áll ahhoz, hogy visszatérjen a Premier Ligába.
“Megleptek a találgatások. Sok helyen olvastam a nevemet az Evertonnal vagy az Aston Villával kapcsolatban, bár egy angol csapat sem kereset meg.” – mondta a korábbi Barcelona-játékos.
“Semmi igazság nincs ezekben a hírekben, nem fogok visszamenni a Premier Ligába. Nem tudom, honnan származnak a pletykák, de az biztos, hogy nem igazak.”
“A Villa és az Everton nagyszerű csapatok, nagyon tisztelem David Moyest és természetesen Martin O’Neillt is, aki a Celticnél volt már a menedzserem, de ez nem jelenti, azt, hogy januárban egyik vagy másik csapathoz igazolnék.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal), Átigazolások
Dátum: 2008 december, 15
- O’Neill bizonytalan Barryt illetően
- O’Neill: “Heskey nem megy sehová”
- Lapszemle Angliából
- O’Neill nem készül a United kispadjára
- Carew-t nem kell műteni
- Két csapat is vinné Reo-Cokert
- Heskey a Villában
- O’Neillt bosszantják a pletykák
- Moyes: “O’Neill nagyszerű szakember”
- O’Neill reménykedik Gabby felépülésében