• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ince nem adja fel



    A Blackburn Rovers mestere, Paul Ince nem adja fel a harcot, bár csapata ismét kikapott, ezúttal a Wigan Athletic ellen 3-0-ra.

    Paul InceA Rovers a saját maga ellensége volt, hiszen gyenge védekezésének köszönhetően már 12 perc után kétgólos hátrányban volt.

    A blackburniek képtelenek voltak egy pillanatra is visszahozni magukat a meccsbe, ami nem jó előjel, ha Ince meg akarja tartani a munkáját, a csapat pedig el akarja kerülni a kiesést.

    A kék-fehérek 11 meccs óta képtelenek nyerni, az utolsó hat összecsapásukat pedig sorozatban elvesztették, a tabellán is csak a West Bromwich Albiont tudják megelőzni.

    “Nem ez a megfelelő pillanat, hogy sajnálni kezdjem magam vagy a játékosok sajnálják magukat. Nekik továbbra is bízniuk kell magukban.” – mondta a mester.

    “Ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha képtelen vagy nyerni és olyan rosszzul játszol, mint mi tettük az első 45  percben.”

    “Úgy éreztük, nem végződhet máshogy a meccs, csak a mi győzelmünkkel. Az öltözőben mindenki alig várta, hogy pályára léphessen, aztán 12 perc alatt kaptunk két gólt és ezzel érdemben véget is ért a meccs. Mit lehet tenni?”

    “A második félidőre valamelyest feljavultunk, de semmit nem értünk el vele. Nagyon csalódott vagyok a játékosaim teljesítménye miatt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: