• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fergie visszavenné Rossit



    A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson elárulta, szívesen látná ismét csapatában a jelenleg a Villarrealnál játszó Giuseppe Rossit.

    A Vörös Ördögök 2007-ben 6,6 millió fontért adták el az olasz támadót, de szerződése értelmében a manchesterieknek előnyt élveznek, ha szeretnék visszavásárolni.

    Ferguson nem sokára közelebbről is szemügyre veheti az amerikai születésű játékost, mivel a United kedden a Villarrealhoz látogat a Bajnokok Ligájában.

    Az MU-nak valószínűleg többet kellene fizetnie Rossiért, mint amennyiért eladták. Ferguson elmondta, nagyon nehéz döntés volt a támadó eladása.

    “Ő egy jó játékos, sőt kitűnő játékos. Nagyon nehéz volt elengedni a Villarrealhoz.” – mondta a skót mester.

    “Amiatt kellett így döntenünk, mert szeretett volna állandó játéklehetőséget kapni, mi pedig nem tudtuk ezt biztosítani neki.”

    “Amikor bejelentkeztek érte, kikötöttük, hogy a szerződésébe iktassanak be egy visszavásárlási lehetőséget. Ez még nagyon csábító lehet.”

    “Komlyan át fogjuk gondolni, hogy visszavegyük-e. Semmit sem zárunk ki.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: