• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Kinnearnek már megvan a listája



    A Newcastle United már összeállította azon játékosok listáját, akiket januárban szeretne megszerezni. Többek között John Arne Riise és Denilson neve is szerepel rajta.

    A 61 éves mester, aki hétvégén a Chelsea ellen küldi pályára csapatát, egyelőre abban sem biztos, hogy az átigazolási időszak kezdetéig a St. James’ Parkban maradhat, hiszen egyelőre csak egy rövid távú szerződés köti a Szarkákhoz.

    Ennek ellenére már megírta azt a listát, amelyen az átigazolási célpontnak számító játékosok neve szerepel. Közülük a két legnevesebb az AS Roma védője, Riise és az Arsenal középpályása, Denilson.

    Kinnear nem titkolja, hogy szerinte további erősítésekre van szükség, ha a csapat biztosan el akarja kerülni a kiesést, ezért a tulajdonosnak a zsebébe kell nyúlnia.

    “Már megvan a kívánságlistám, amit oda fogok adni a tulajdonosnak (Mike Ashley).” – mondta a menedzser.

    “Két játékosra mindenképp szükségünk van, fejben már el is döntöttem, hogy ki legyen az a kettő. Egyikok a Roma játékosa, de mostanában nem kap lehetőséget, a másik pedig már szerzett gólt ellenünk idén.”

    “Ismerem az ügynökeiket és tudom, hogy a szezon végéig kölcsön lehetne venni őket. Azt is tudom, hogy a római játékost 2 millió fontért véglegesen le lehetne igazolni.”

    “Szeretnénk megerősíteni a keretet, az ő érkezésük pedig új lendületet adna nekünk, mert mindketten klasszisok.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: