• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • McCarthy távozással fenyeget



    A Blackburn Rovers támadója, Benni McCarthy elmondta, elképzelhető, hogy távozik az Ewood Parkból, ha továbbra sem lesz állandó helye a csapatban.

    A dél-afrikai válogatott játékos ebben a szezonban mindössze két alkalommal lépett kezdőként pályára a bajnokságban.

    McCarthy szeretné bebizonyítani a csapat új mesterének, Paul Ince-nek, hogy megérdemel egy helyet a csapatban, ezért szeretne ismét olyan formába lendülni, mint amilyenben bemutatkozó szezonjában volt. Akkor 24 gólt szerzett.

    “Futballistaként természetesen szeretnél minél több és több meccsen játszani. A csapat tagja akarsz lenni. Amikor nem kapsz elég lehetőséget, nyugtalanná válsz és más lehetőségek, például egy új csapat után kezdesz nézni.” – mondta a 30 éves csatár.

    “Ahogy már mondtam, keményen fogok dolgozni és, ha lehetőséghez jutok, két kézzel meg fogom ragadni. Ha azonban ez nem sikerül, akkor is ugyanolyan keményen küzdök tovább, egészen addig a napig, míg el nem dől, hogy távozom vagy sem.”

    “Tudom, hogy képes vagyok ismét egy gólerős szezont produkálni. Ha esélyt kapok, mindent megteszek, hogy éljek vele, de ha nem, az talán azt jelenti, hogy véget ért a blackburni pályafutásom. Egyelőre csak a menedzser tudja, hogy szerepelek-e a terveiben vagy nem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: