• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fletcher: “Az Arsenal harcolni fog”



    A Manchester United középpályása, Darren Fletcher arra számít, hogy az Arsenal keményen fog harcolni a két csapat meccsén szombaton.

    Az Ágyúsok az előző héten többször is botlottak, ráadásul Arsene Wengert is sokan kritizálták, amiért a Stoke City játékát bírálta a Britannia Stadiumban elszenvedett vereség után.

    A londoniak a Bajnokok Ligájában sem tudtak javítani, a Fenerbahce ellen csak egy 0-0-ra futotta az erejükből hazai pályán, ráadásul olyan fontos játékosok is sérültek, mint Emmanuel Adebayor és Theo Walcott. Ezek alapján a United jó esélyekkel érkezik majd az Emiratesbe.

    Fletcher azonban tudja, hogy csapata nehéz meccs elé néz, mivel a botlások és kritikák után az Arsenalnak nagyon sokat jelentene egy rivális elleni győzelem.

    “Azért fognak pályára lénpi, hogy harcoljanak. Biztos vagyok benne, hogy fájóak voltak számukra a kritikák.” – mondta a skót játékos.

    “Minden bizonnyal elolvasták az összes róluk szóló cikket, ezért szeretnék megmutatni, hogy a játékuk nemcsak passzokból és cselezgetésből áll.”

    “Az Arsenalnak remek képességű játékosai vannak, akik valószínűleg csak nagyobb elszántsággal fognak küzdeni a kritikák miatt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: