• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Pulis: “Wenger nem tud veszíteni”



    A Stoke City menedzsere, Tony Pulis szerint Arsene Wenger azért támadta csapatát, miután legyőzték az Arsenalt, mert nem tud veszíteni.

    A francia mester a Fazekasok 2-1-es győzelme után azt mondta, Pulis néhány játékosa szándékosan próbált meg sérülést okozni az Ágyúsoknak.

    Emmanuel Adebayornak és Theo Walcottnak is sérülés miatt kellett elhagynia a pályát Ryan Shawcross, illetve Rory Delap belépője után.

    Pulis azonban nem ért egyett Wengerrel és szerinte a londoni mester szavai miatt rosszabb lesz csapata megítélése a játékvezetők szemében.

    “El kell fogadnunk, hogy bizonyos csapatok nem lesznek hajlandóak beletörődni, ha legyőzzük őket.” – mondta a mester.

    “Vannak akik, tudnak veszíteni és vannak, akik nem. Aggódom amiatt, hogy Wenger nyilatkozata miatt romlott a megítélésünk a játékvezetők szemében.”

    “Szeretnék beszélni Keith Hackett-tel, a játékvezetői testület vezetőjével. Imádkozom azért, hogy ne tartsanak minket egy folyton szabálytalankodó csapatnak.”

    “Két hete a Manchester City ellen játszottunk idegenben és egy játékos sem kapott lapot. Nagy a különbség a harcos és a folyton szabálytalankodó csapat között.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: