Didier Drogba elmondta, szeretne a Chelsea játékosa maradni, bár a tavalyi szezonban még inkább a távozás gondolata foglalkoztatta.
Az elefántcsontparti támadó nem örült, hogy Jose Mourinhónak távoznia kellett az előző szezon elején és az is megforult a fejében, hogy máshol próbál szerencsét.
Saját elmondása szerint Luiz Felipe Scolari érkezése óta ismét otthon érzi magát a Kékeknél és reméli, ezentúl mindél több játéklehetőséget kap.
Egyelőre még nem tárgyalt a londoniakkal egy új szerződést illetően, de örülne neki, ha még hosszú ideig maradhatna a Stamford Bridge-en.
“A Bajnokok Ligája döntÅ‘je elÅ‘tt döntöttem úgy, hogy a Chelsea játékosa szeretnék maradni. A klub és a szurkolók is azt mutatták, amit látni akartam.” – mondta Drogba.
“Igen, volt olyan idÅ‘szak, hogy távozni akartam. Ezt korábban szóvá is tettem, de az embernek joga van változtatni a véleményén vagy nem?”
“A Chelsea szeretne 2010-ig megtartani? EgyelÅ‘re csak az egészségi állapotomra akarok figyelni és arra, hogy ismét csúcsformában legyek, utána eshet szó a hosszabbÃtásról.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 november, 4
- Drogba maradna a Chelsea-nél
- Alex: “Ideje távozni”
- Drogba: “No comment”
- Drogba kész hosszabbÃtani
- Drogba a Marseille-ről álmodik
- Drogba Scolari miatt maradt Londonban
- Drogba utalt arra, hogy a Milanhoz menne
- Cech maradna a Kékeknél
- Wright-Phillips jól érzi magát a Chelsea-ben
- Pato nem fog elcsábulni