A Liverpool mestere, Rafa Benitez szerint csapata bejelentkezett a bajnoki címért a Chelsea elleni 1-0-ás győzelemmel.
A Vörösök véget vetettek a Kékek 86 meccses hazai veretlenségi sorozatának. Xabi Alonso első félidőben szerzett gólja elég volt a sikerhez.
Ezzel a Liverpool került a Premier Liga tabellájának élére. A csapat mestere, Rafa Benitez nem tudta palástolni örömét a meccs utáni sajtótájékoztatón.
“Azzal, hogy sikerült itt is nyernünk és még mindig veretlenek vagyunk, megüzentük a többi bajnokesélyesnek, hogy most komolyabban kell számolniuk velünk, mint korábban.” – mondta a spanyol.
“Nehéz meccs volt, de nagy önbizalommal érkeztünk és a játékosaink megmutatták, hogy mit tudnak. A siker sokat jelenthet a továbbiakban.”
“Van hitünk és remek képességű futballistáink, ezt néhány korábbi meccsen is megmutattuk, mikor hátrányból álltunk fel. Ez egyelőre elég ahhoz, hogy elsők legyünk.”
“A következő, Portsmouth elleni meccset is meg kell nyernünk, ha ilyen formában akarunk maradni. Képesek vagyunk akármelyik stadionból győztesként távozni, ma is megmutattuk, hogy nem jár más a fejünkben, csak a győzelem, pedig az ellenfél a remek futballjáról híres.”
“A Chelsea-nek nem volt túlságosan sok helyzete. A játékosaim reemkül szerepeltek, minden elismerésem nekik. Ha jó képességú játékosaid vannak és keményen is dolgoznak, biztos lehetsz a sikerben.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 október, 26
- Fergie nem bosszankodik Rafa miatt
- Benitez további fejlődésre számít
- Koren szerint öt győzelem kell
- Benitez új célt tűzött ki Gerrard elé
- Benitez elégedett a győzelemmel
- Gerrard is elutazik Londonba
- Ferguson: “Benitez többet költött”
- Martinezt lenyűgözte csapata teljesítménye
- Benitez bízik Riera megszerzésében
- Benitez: “A levegőben is le tudjuk győzni a Chelsea-t!”