• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Drogba Scolari miatt maradt Londonban



    A Chelsea elefántcsontparti csatára, Didier Drogba elmondta, hogy az új mester, Luiz Felipe Scolari miatt döntött úgy, hogy marad.

    Az afrikaira nagyon rosszul hatott, mikor Jose Mourinhónak távoznia kellet a Stamford Bridge-ről és utána többször hangoztatta, hogy távozni szeretne.

    Drogbát több európai élcsapattal szóbahozták a nyár folyamán, de végül a maradás mellett döntött és ez elmondása szerint Solcarinak köszönhető, aki az Eb után vette át a Kékek irányítását.

    Körülbelül három hónap közös munka után az elefántcsontparti válogatott csatár megbizonyosodott arról, hogy jó döntést hozott.

    “Scolari egy olyan menedzser, aki nagyon közel áll a játékosokhoz. Hasonló stílusa van, mint Mourinhónak.” – mondta Drogba.

    “Szeretem az ilyen típusú menedzsereket, sokkal jobban érzem magam a csapatnál, mióta átvette az irányítást.”

    “Beszéltem vele és azt mondta, hogy azt szeretné, ha maradnák. Ez volt az, ami megyőzött.”

    “Sok mindenen kellett gondolkodnom a nyáron. 50-50% volt az esélye, hogy megyek vagy maradok, de úgy gondolom, még mindig van mit bizonyítanom itt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: