A Manchester United az átigazolási időszak utolsó napján leigazolta Dimitar Berbatovot a Tottenham Hotspurtől 30,75 millió fontért.
A Vörös Ördögök nem árulták el, hogy mennyit fizettek a bolgár válogatott támadóért, a Tottenham 30,75 millió fontról számolt be.
Az üzlet részeként a Spurs megkapta egy évre kölcsönbe Fraizer Campbellt és megígérte, hogy nem vádolja többé a Unitedet azzal, hogy illegálisan próbált Berbatov közelébe férkőzni.
“Ez egy nagyon fontos igazolás a számunkra, Dimitar az egyik legérdekesebb és legjobb csatár a világ futballjában.” – mondta Sir Alex Ferguson.
“A stílusa és a képességei egy új dimenziót honak majd a támadójátékunkba, biztos vagyok benne, hogy népszerű lesz a szurkolók körében.”
A 27 éves játékos is elmondta gondolatait a transzfer után: “Egy álmom vált valóra azzal, hogy a Unitedhez igazoltam. Már várom, hogy újabb trófeákhoz segítsem a klubot a következő néhány évben.”
A támadónak tegnapi nap délutántól egészen éjjelig a feszült rohanásról szólt, előbb a manchesteriek carringtoni edzőközpontjába utazott, majd az Old Traffordra, ahonnan egy dél-manchesteri kórházba vitték, hogy elvégezzék rajta a kötelező orvosi vizsgálatokat.
Miután semmi problémát nem találtak nála, ismét az Old Traffordra ment, ahol már boldogan várta Ferguson és a United pénzügyi igazgatója, David Gill, hogy aláírassák a játékossal a szerződését. Fergie-ék 40 perccel az átigazolási időszak vége előtt nyújtották be a hivatalos papírokat a Premier League-nek, hogy regisztráltassák új szerzeményüket.
Berbatov a Saha távozásával elárvult 9-es mezt viseli majd.
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Átigazolások, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 szeptember, 2
- Fergie nem biztos Berba érkezésében
- Bellamy karnyújtásnyira a Citytől
- Dél-koreai csatárra hajtanak az Ágyúsok
- Mata megérkezett Londonba
- A Spurs nem sietteti Berbatov ügyét
- Chimbonda visszatérhet a Spurshöz
- Kaboul nagyon közel a Pompey-hoz
- Berbatov közel a Unitedhez
- Downing napokon belül a ‘Poolhoz igazolhat
- Ramos szerint hamarosan véget ér a Berba-ügy