• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Plymouth kölcsönvette Gallaghert


    A Plymouth Argyle a szezon végéig kölcsönvette a Blackburn Rovers mellőzött csatárát, Paul Gallaghert.

    Gallagher már jelezte, hogy szeretne legalább kölcsönben távozni a Roverstől, ahol a ranglétra alján foglal helyet. Az Argyle menedzsere, Paul Sturrock biztos benne, hogy a 24 éves támadó kulcsfontosságú tagja lesz a csapatának.

    “Mindkét lábával jól tud lőni, ami nagyon fontos, hiszen így variálhatjuk a csatársorunkat. Nagy előnyünkre válhat még, hogy több poszton is képes játszani elől.” – mondta Sturrock.

    A csatár nagyon reméli, hogy a Plymouth-nál végre állandó játéklehetőséget kap.

    “Már várom, hogy minél több meccsen pályára léphessek és segítsek a Plymouth-nak feljebb jutni a tabellán.” – mondta Gallagher.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 augusztus, 30

    Cimke: ,

    A Hull ajánlatot tett Campbellért


    A Hull City elnöke, Paul Duffen elmondta, hogy csapata 7 millió fontos ajánlatot tett a Manchester Untied csatáráért, Fraizer Campbellért.

    A 20 éves játékos a tavalyi szezonban hét hónapot töltött el a Tigriseknél, 15 bajnoki góljával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat története során először feljutott a Premier Ligába.

    A Hull elnöke, Duffen szerint az üzlet sikeressége attól függ, hogy a Unitednek sikerül-e leigazolnia Dimitar Berbatovot.

    “7 millió fontos ajánlatot tetünk le a United asztalára.” – mondta Duffen a BBC-nek.

    “Úgy vélem, minden attól függ, hogy a United megszerzi-e Berbatovot. Ha sikerül valakit leigazolniuk, én akarok lenni az első, aki kopogtat náluk, mivel bármit megtennék Campbell megszerzéséért.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 30

    Cimke: ,

    A Bolton lengyel csatárt vett kölcsön


    A Bolton Wanderers a szezon végéig kölcsönvette a spanyol Racing Santander lengyel válogatott támadóját, Ebi Smolareket.

    A sokoldalú játékos, akinek eddig 40 válogatottsága van és a 2008-as Eb-n is ott volt, 2007-ben igazolt a Racinghoz, előtte a Feyenoordban és a Borussia Dortmundban is megfordult.

    “A Racing és a Bolton egyezségre Ebi Smolarek kölcsönvételét illetően, így a játékos 2009. június 30-ig a brit csapatot szolgálja majd.” – áll a spanyol gárda egyik közleményében.

    “Az angol csapatnak opciós joga is van a csatár végleges megvásárlására.”

    Smolareket sorozatban háromszor, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben is megválsztották az Év Legjobb Lengyel Játékosának. Ennyiszer még soha senki nem nyerte el a díjat.

    Az Eb-selejtezők során kilenc alkalommal talált be, magán a tornán azonban képtelen volt gólt szerezni.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 30

    Cimke:

    Fergie beszélt a Zenit elleni meccsről


    A Manchester United mestere Carlos Tevez teljesítményét emelte ki a Vörös Ördögök számára semmi jót nem eredményező Európai Szuperkupa után.

    “Úgy vélem Tevez lenyűgöző teljesítményt nyújtott, egyszerűen fantasztikus, amit csinál. A legjobb játékosunk volt.”

    “A meccset illetően véleményem szerint nekünk voltak a nagyobb lehetőségeink” – folytatta Ferguson.

    “Egy volt az első félidőben, ami Wayne Rooney előtt adódott és a második játékrészben is volt még jónéhány, miután kétgólos hátrányba kerültünk. Ekkor talán a legjobb focinkat játszottunk.”

    “Mindvégig nyílt volt a meccs, mindkét csapat jó munkát végzett. A játékosok tettek róla, hogy egy pörgős meccset lássunk ezen a forró hangulatú estén. Nem csoda, hogy a végére sokan elfáradtak.”

    Talán a fáradtság egyik jelének is betudható, amikor Paul Scholes amolyan Maradonás mozdulattal kézzel vette be Malafeev kapuját – igaz sokakban meg sem kérdőjeleződött a gól szabályossága az első pillanatokban.

    “Egy ösztönös és kissé szerencsétlen mozdulat volt tőle. Mindenesetre érdekes, hogy ütközések egész armadáját láttuk a meccsen és végül egy kezezés miatt állítanak ki valakit…”

    A menedzser bizonyára utólag már örül, hogy a csütörtöki sorsoláson csapata nem került össze a Zenittel. Sir Alex tömören a következőképpen vélekedett az orosz együttesről: “Rendkívül jó csapat, elképesztő lendülettel. Nagyon erősek. Úgy gondolom jó esélyük lesz (a BL-ben).”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 30

    Cimke:

    Recoba a Rovershez kerülhet


    Szombati hírek szerint a Blackburn Rovers arra készül, hogy a Premier Ligába csábítja az uruguayi legendát, Alvaro Recobát.

    Recoba ingyen igazolhatóvá vált, miután ezen a nyáron lejárt a szerződése az Internazionaléval, az olaszok pedig nem ajánlottak neki új kontraktust.

    A játékos 1997-ben került a Nerazzurrihoz és hamar közönségkedvenccé vált nagyszerű góljaival, de képtelen volt huzamosabb ideig a kezdőben maradni.

    Az uruguayi az elmúlt szezont kölcsönben a Torinónál töltötte, de a gárda nem véglegesítette a szerződését.

    A 32 éves játékos jelenleg új kihívást keres és több neves csapat érdeklődését is felkeltette, hogy ingyen megszerezhetővé vált. A két legkomolyabb érdeklődőnek az AS Monaco és a Blackburn Rovers tűnik.

    A kék-fehérek mestere, Paul Incenagy tisztelője Recobának és biztos benne, hogy a szurkolók nagyon hamar megszeretik, ha seikrül leigazolnia.

    Recoba angol ügynöke, Saif Rubie elmondta, ügyfelével ezen a hétvégén utaznak Angliába, hogy tárgyaljanak az érdeklődő klubokkal.

    “Sok csapat érdeklődik iránta. Szombaton érkezünk meg Angliába, hogy tárgyaljunk, de szabadúszóként nem kell figyelnünk az átigazolási időszak lejártára, így minden lehetőséget mérlegelhetünk.” – mondta Rubie.

    “Nagyon szeretné kipróbálni magát a Premier League-ben, ezért reméljük, hogy végül ott találunk majd csapatot.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 30

    Cimke:

    Az Aston Villa leigazolta Milnert


    Az Aston Villa körülbelül 10 millió fontért leigazolta James Milnert a Newcastle Unitedtől. A középpályás négy éves szerződést kötött a Villa Parkban.

    Milner ma sikeresen átesett az orvosi vizsgálaton a Bodymoor Heath-en, majd aláírta kontraktusát, mely 2012-ig köti őt új csapatához.

    A 22 éves játékos már akár vasárnap, a Liverpool elleni bajnoki találkozón bemutatkozhat Martin O’Neill csapatában.

    A középpályás a 2005/06-os szezont kölcsönben a Villánál töltötte, a birminghamiek már egy végleges szerződést is előkészítettek neki, de a Szarkák visszahívták.

    Milner tavaly nyáron írt alá egy négy éves szerződést a Newcastle-lel, de most még is úgy döntött, hogy távozni akar, ezért átadólistára is helyeztette magát.

    Úgy tudni, a Villa ezen a nyáron már tett egy ajánlatot érte, melyet akkor még elutasítottak a fekete-fehérek.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 29

    Cimke: ,

    Saha az Evertonban folytatja


    Az Everton megegyezett a Manchester Uniteddel Louis Sahát illetően, így már csak az orvosi vizsgálatok eredményétől függ a transzfer.

    A Stolverkosok mestere, David Moyes nem árulta el, hogy mennyit ad majd a Unitednek a gyakran sérült támadóért, csak azt tudni, hogy két éves szerződést kap majd a Goodison Parkban, mely plusz egy évvel megtoldható.

    A korábbi Fulham-játékos lehet az Everton idei harmadik igazolása Lars Christian Jacobsen és Segundo Castillo után, ha a csapat orvosi stábja egészségesnek találja.

    Sahát manchesteri karrierje során nem kímélték a sérülések, talán ennek is köszönhető, hogy mindössze 18-szor hívták be a francia válogatottba. A Vörös Ördögök színeiben 42 gólt szerzett.

    Ha fitt tud maradni, nagyon erős tagja lehet Moyes keretének, aki még mindig szeretne játékosokat igazolni, hiszen szerinte túl kevés játékosa van jelenleg, hogy csapata jól helyt álljon a Premier Ligában.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 29

    Cimke: ,

    Arshavin: “Nem megyek a Spurshöz!”


    A Zenit Szentpétervár orosz válogatott csatára, Andrei Arshavin biztos benne, hogy nem fog a Tottenham Hotspurhöz igazolni.

    A támadót az Eb óta szerette volna megszerezni a Spurs mestere, Juande Ramos, de nem volt hajlandó kifizetni érte a Zenit által kért 24 millió fontot.

    Arshavin, aki az előző bajnoki meccsen még a szentpéterváriak keretéből is kimaradt, jelenleg Monacóban van és a Manchester United elleni Európai Szuperkupa-döntőre készül.

    Az orosz játékos korábban elmondta, hogy nagyon szeretne a Premier League-ben játszani, de már beletörődött, hogy álma nem a Tottenhamben valósul meg. A londoniak ugyanis már szinte biztosan leigazolnak egy másik oroszt, Roman Pavlyuchenkót.

    “Van egy olyan érzésem, hogy ez történet itt véget ért.” – mondta Arshavin.

    “Úgy gondolom, Pavlyuchenko megszerzése után Londonban nem fognak tovább bajlódni az én leigazolásommal.”

    Mikor a csatárt arról kérdezték, hogy marad-e a Zeintnél, csak ennyit mondott: “Úgy tűnik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 29

    Cimke:

    Az Everton kölcsönvette Castillót


    Az Everton csapata a szezon végéig kölcsönvette a Red Star Belgrád ecuadori válogatott középpályását, Segundo Castillót.

    A 26 éves játékos tegnap esett át az orvosi vizsgálatokon, semmi problémát nem találtak nála, így ő lett a Stolverkosok második nyári szerzeménye Lars Christian Jacobsen után.

    Castillo egy védekező középpályás, aki hazájában játszott az El Nacional és az El Deportivo ESPOLI színeiben, mielőtt Kelet-Európába került volna.

    A játékos akár már a szombati, Portsmouth elleni bajnoki találkozón pályára léphet, ha addig megkapja a munkavállalási engedélyt.

    “Tudom, hogy az Everton eg nagy klub, mely története során szinte mindig részt vett valamilyen fontos európai sorozatban, most például az UEFA-kupában.” – mondta Castillo az evertonTV-nek.

    “Remélem, hogy a legjobbamat tudom majd nyújtani, hogy segítsem a csapatot.”

    A dél-amerikai két éve igazolt a Red Starhoz, hazája válogatottját pedig 33 alkalommal segítette.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 29

    Cimke:

    Gunes: “Park nem megy a Wiganhez.”


    Az FC Szöul menedzsere, Senol Gunes cáfolta, hogy a Wigan Athletic vezetőedzője, Steve Bruce ajánlatot tett volna Park Chu-youngért.

    A hét elején Bruce elmondta, hogy minden bizonnyal meg fogja próbálni Angliába csábítani a dél-koreai válogatott támadót.

    Gunes, aki a török válogatottat 2002-ben Vb-bronzéremig vezette, elmondta, hogy nagyon meglepődött, mikor erről tudomás szerzett.

    “Nem hallottam semmiről, csak azt tudom, hogy Chu-young újra velünk edzett és lehet, hogy hétvégén pályára is léphet.” – mondta a mester.

    “Ne arról beszéljünk, hogy mi történhet, hanem arról, hogy mi fog történni ténylegesen. Nem Park az egetlen játékos, aki külföldre vágyik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 augusztus, 29

    Cimke: