• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger: “Nem voltunk elég jók.”



    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint csapata egyszerűen nem volt elég jó, ezért kapott ki nagy meglepetésre a Fulhamtől.

    A bajnoki álmokat szövögető Ágyúsok hamar megkapták az első pofont. Wenger, aki korábban beszélt csapata erősségéről, most azt mondta, azt kapták, amit megérdemeltek.

    “Nem volt elképzelés a játékunkban és a passzjátékunk is gyengébb volt, mint azt várhatuk volna. Nem tudom miért.” – mondta a francia mester.

    “A Fulhamet is meg kell említeni, nagyon jól játszotak és összeszedettebben kezdtek, mint mi. A második félidőben mi domináltunk, de úgy éreztem, hogy az utolsó 25 percben túl idegesen játszottunk. Inkább felívelgettük a labdákat ahelyett, hogy megpróbáltunk volna helyzeteket kialakítani.”

    “Természtesen nem örülünk neki, de már megtörtént, túl kell lépnünk rajta. Erre a legjobb módszer, hogy megnyerjük a következő meccset. Szerdán BL-selejtezőt játszunk, addigra javulnunk kell.”

    “Megfizettünk a hibáért, amit elkövettünk a góljuknál. Gyakorolnunk kell, hogy ki tudjuk védekezni az ilyen alacsonyan bejövő szögleteket, mint a Fulham elleni volt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: