• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Zenit csökkentette Arshavin árát



    A Zenit Szentpétervár vezetősége csökkentette Andrei Arshavin vételárát, hogy így meg tudjanak egyezni a Tottenham Hotspurrel a játékos eladását illetően.

    Korábban az UEFA-kupa-győztesek csak 20 millió fonton felül lettek volna hajlandók szóbaállni bárkivel is, akkor nem tudtak megyezni a Spursszel.

    Arshavin, aki az Eb-n hívta fel magára a figyelmet, kijelentette, hogy szeretne a londoniakhoz igazolni, bár előtte olyan hírek is megjelentek, hogy legszívesebben a Barcelonában játszana.

    A Tottenham mindenképp szeretné megerősíteni csatársorát még nyáron, mivel a jelek szerint Robbie Keane után Dimitar Berbatov is távozni fog.

    Már csak néhány dologban kellett volna megegyeznünk, mikor a Spurs visszalépett.” – mondta a Zenit sportigazgatója, Konstantin Sarsaniya.

    “A csapat úgy döntött, csökkenti Andrei vételárát, de azt nem tudom megmondani, hogy mennyivel, hiszen a tárgyalásokat az elnök, Alexander Dyukov vezeti.”

    Amennyiben Berbatov távozna, a Tottenham jelenlegi keretében Darren Bent maradna az egyetlen vérbeli csatár és az újonnan érkezett Giovani dos Santos tudna még talán besegíteni a támadásoknál.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    1 hozzászólásunk van

    1. Ayreon:  2008 augusztus, 17 08:32

      A tegnapi zakó után megveszik.

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: