• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger: “Nem jeletkeztek be Hoyte-ért”



    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger elmondta, hogy nem érkezett konkrét ajánlat Justin Hoyte iránt, bár sok csapattal szóbahozták a védőt.

    Korábban megjelentek olyan hírek, hogy a Middlesbrough szeretné megszerezni a középhátvédet, sőt az Aston Villával kapcsolatban már azt is tudni vélték, hogy 4,5 millió fontos ajánlatot tesz majd.

    Wenger azonban azt mondta, egy csapat sem kereste meg az Arsenalt Hoyte-tal kapcsolatban és a klub egyelőre nem is szeretne megválni a fiatal tehetségtől.

    A francia mester kölcsönben hajlandó lenne elengedni a 23 éves játékost, ha ez azt jelentené, hogy valahol állandó lehetőséghez jutna.

    “Jelenleg még velünk van és nem kaptunk hivatalos ajánlatot érte.” – mondta Wenger.

    “Halljuk innen-onnan, hogy érdeklődnek iránta, de semmi konkrét nem történt még. Talá egy-két fiatal játékosomat elengedném kölcsönbe, hogy tanuljanak és tapasztalatot szerezzenek.”

    “Nem feltétlenül Premiership-tapasztalatra gondolok, hanem annak a nyomásnak az elviseléséről, hogy valaki hétről hétre a kezdőben van.”

    “Aztán, mikor úgy érezzük, hogy készen állnak beilleszkedni az első csapatba, akkor visszahívjuk őket.”

    Hoyte az Arsenal saját nevelésű játékosa. Szombaton ő is lehetőséget kapott a Sevilla ellen az Amszterdam Tornán.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: