• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ballack nem siettet semmit



    A Chelsea német középpályása, Michael Ballack elmondta, nem fog kapkodni a szerződéshosszabbítását illetően, bár már csak egy év van hátra jelenlegi kontraktusából.

    A Kékek legtöbb játékosa már megkezdte a felkészülést a következő szezonra, de Ballack jelenleg Németországban piheni ki az elvesztett EB-döntő fáradalmait.

    A 31 éves játékos csak néhány hét múlva tér vissza Londonba, de szerinte így is sok ideje lesz arra, hogy meghosszabbítsa kontraktusát csapatával.

    “A jelenlegi szerződése 2009-ig szól és van benn egy záradék, mely alapján további egy évre automatikusan meghosszabbítható, tehát nincs szükség kapkodásra.” – mondta Ballack.

    “Egyelőre várunk és majd meglátjuk, hogy mi lesz.”

    Annak ellenére, hogy tavaly a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is elvesztette a Chelsea a Manchester Uniteddel szemben, a német válogatot középpályás úgy gondolja, mostani csapatában nagyszerű sikerek várnak rá.

    “A Chelsea-nek új igazolások nélkül is remek kerete lenne, mely a favoritok között lenne minden sorozatban.”

    “Ez természetesen azt jelenti, hogy jövőre ismét mindent megteszünk a BL-győzelemért. Ez az oka, hogy a Chelsea-hez igazoltam. A világ legerősebb bajnokságában szerepelhetek hétről hétre a világ egyik legjobb csapatában.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: