• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Nani: “A United jobb a Kékeknél.”



    A Manchester United szélsője, Nani szerint a Vörös Ördögök fogják megnyerni a Bajnokok Ligáját, mivel jobb keretük van, mint a Chelsea-nek.

    Ma kerül sor a két angol csapat összecsapására a Luzsnyiki Stadionban, Moszkvában.

    Nani tavaly nyáron igazolt a Unitedhez a Sporting Lisszabontól és gyerekkori álma, a BL megnyerése akár már este megvalósulhat a londoniak legyőzésével.

    “Mindig is az volt az álmom, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében játszhassak, sosem gondoltam volna, hogy egyszer valóra válik.” – mondta a portugál.

    “A Manchester Unitednek több esélye van a győzelemre, mert jobb a keretünk, mint a Chelsea-é, ezt a bajnoki cím is jól mutatja.”

    “Szeretnénk bosszút állni a Stamford Bridge-en elszenvedett vereség miatt, a döntő jó lehetőség lesz.”

    “A Barcelona legyőzésével kerültünk a finálébe, nem elég a részvétel, nyerni akarunk.”

    Nani első, Old Traffordon töltött szezonjáról is beszélt: “Nagyon jól érzem magam, mióta itt vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ennyi tétmeccsen lehetőséghez jutok. Rengeteg tapasztalattal gyarapodtam.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: