• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • N’Zogbia távozhat a Szarkáktól



    Könnyen elképzelhető, hogy a Newcastle United szélsője, Charles N’Zogbia a nyári átigazolási időszakban elhagyja a St James Parkot.

    cnzogbia.jpgA francia játékos motiváltatlannak érzi magát és már januárban is több csapattal szóbahozták. A két legkomolyabb kérőnek akkor a Tottenham Hotspur és az Arsenal tűnt és lehetséges, hogy a két londoni gárda most is megpróbálja majd megszerezni a játékost.

     

    A Newcastle menedzsere, Kevin Keegan elmondta, hogy N’Zogbia távozhat, ha akar és megfelelő ajánlat érkezik iránta.

     

    “Amikor ide kerültem, még hét nap hátra volt az átigazolási időszakból. Charles és az ügynöke szerettek volna távozni, de akkor ezt nem engedtem meg.” – mondta Keegan.

     

    “Azt mondtam, ha mindent belead és ezt én is észreveszem rajta, akkor elengedem, ha még mindig menni szeretne.”

     

    A mester még nem adta fel annak a reményét, hogy a franica szélsőt a Szarkáknál tartsa és néhány bíztató szót is intézett felé.

     

    “Ha megtanulja, hogy hogyan legyen csapatjátékos, akkor a már meglévő képességeivel hatalmas értéke lehet egy klubnak. Remélem, ez a klub a Newcastle lesz.”

     

    “Szerintem a srácok már mondták neki, hogy ők és én is azt szeretném, ha maradna, de teljesen elkötelezetté kell válnia a csapat iránt.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: