• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Citynél tagadják, hogy Isaksson a Chelsea-hez menne



    A Manchester City menedzserasszisztense, Hans Backe cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a Chelsea bejelentkezett volna kapusukért, Andreas Isakssonért.

    aisaksson.jpgA brit média szóbahozta a Sven-Goran Erikssok-éra alatt mellőzötté vált svéd kapust a Kékekkel.

     

    A londoniak első számú hálóőre, Petr Cech egy edzésen szenvedett sérülést, ami miatt több mint 50 öltéssel kellett összevarrni az arcát. Carlo Cudicini pedig egy rosszul sikerült kirúgás után volt kénytelen lebicegni a pályáról a Fenerbahce elleni BL-meccsen.

     

    “Ez újdonság a számomra, semmit nem tudunk arról, hogy a Chelsea érdeklődne Andreas iránt. Mindemellett így is van két bevethető kapusuk.” – mondta Backe.

     

    “Andreas szeretne játszani, ő a második számú hálóőrünk és edzésben kell tartanunk, mert bármikor történhet valami Joe Harttal.”

     

    A Kékek nem panaszkodhatnak harmadik számú portásukra, Hilarióra sem, hiszen a törökök elleni meccsen remek teljesítményt nyújtott és volt két hatalmas védése.

     

    A Citynél a 20 éves Hart a szezon elején szorította ki 26 éves kollégáját a kapuból, amikor az folyamatosan sérült volt.

    Forás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: