• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Diouf elhagyná a Boltont



    El-Hadji Diouf saját elmondása szerint nyáron elhagyja a Bolton Wandererst, de elképzelhető, hogy a Premiershipben marad.

    eh_diouf.jpgA Bolton a kiesés ellen küzd, jelenleg a 18. helyen állnak négy pontra a túlélést jelentő 17. pozíciótól.

     

    A szenegáli sztár elmondta, hogy semmi nem motiválja arra, hogy a Reebok Stadiumban maradjon, bár szerződéséből több, mint egy év még hátra van.

     

    “Akár bent marad a Bolton, akár nem, nyáron távozni fogok.” – mondta Diouf.

     

    “Több csapat érdeklődik irántam, már csak egy egyezség hiányzik ahhoz, hogy távozzak innen.”

     

    “Akár sikerül a túlélés, akár nem, ez az utolsó évem, de ettól még tisztelem és elismerem a Boltont.”

     

    A kotábbi Liverpool-játékos elárulta, hogy öt csapat érdeklődik iránta és, bár szeretne Angliban maradni, könnyen elcsábíthatná egy spanyol vagy olasz gárda is.

     

    “Jelenleg négy vagy öt komoly érdeklődőről tudok. Minden hétvégén megnézik a meccseimet, nem szeretném elárulni a kilétüket, legyen inkább meglepetés.”

     

    “Az a fő célom, hogy Angliában maradjak, de spanyol és olasz klubok is érdeklődnek irántam.”

     

    “Jelenleg arra koncentrálok, hogy segítsek a Boltonnal elkerülni a kiesőzónából, amilyen hamar csak lehet.”

    Forrás: www.eurosport.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: